Végre Csíkszeredában is vetítik A Viszkist

Csíkszereda önkormányzata hosszas tárgyalások után sem tudott egyezséget kötni az Antal Nimród által rendezett A Viszkis című film forgalmazóival. Az egyetemisták azonban a sarkukra álltak, és elérték, hogy a Csíki Mozi helyett a Szakszervezetek Művelődési Házában mutassák be a város szülöttéről, Ambrus Attiláról szóló sikerfilmet.

A Viszkis a csíkszeredai Sapientia EMTE Hallgatói Önkormányzatának, valamint a Bölöni Farkas Szakkolégium kezdeményezésének köszönhetően jut el Csíkszeredába. A filmet a Szakszervezetek Művelődési Házában vetítik két alkalommal, március 21-én és 22-én.

Mihály Gergő, a Hallgatói Önkormányzat elnöke portálunknak elmondta, hogy azért keresték meg a filmet forgalmazó Taylor Projects Kft.-t, mert az egyetemisták is jelezték, hogy szívesen megnéznék a filmet, ugyanakkor ismerték azon városlakók elégedetlenségét is, akik a csíkszéki falvakban zajló telt házas vetítésekre már nem jutottak be.

„Mi kerestük meg a forgalmazókat, akik nagyon készségesek voltak, és megfelelő vetítési jogokra vonatkozó ajánlatot tettek, amelyet mi el is fogadtunk. Megadták Ambrus Attila elérhetőségét is, őt személyesen hívtam meg a csütörtöki, március 22-i vetítésre, örömmel vállalta a szereplést” – tájékoztatott a Hallgatói Önkormányzat elnöke.

Hozzátette, hogy kapcsolatba lépett Ráduly Róbert Kálmán polgármesterrel is, aki szintén támogatta az egyetemisták kezdeményezését, így a filmet gond nélkül vetíthetik a város ügykezelésébe tartozó Szakszervezetek Művelődési Házában.

Jegyeket a Sapientia egyetem épületében lehet vásárolni. A szerdai, március 21-i vetítésre 15 lejbe, míg a következő, csütörtöki közönségtalálkozós vetítésre 20 lejbe kerül a belépő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?