Ez lehet a világ legdrágább múzeumi belépője

2500 dollárért, azaz 9436 lejnek megfelelő összegért is kínál belépőt David Bowie kiállítására a Brooklyn Museum.

A 2016 januárjában elhunyt hatszoros Grammy-díjas angol zenész, színész, zenei producer és zeneszerző monografikus kiállítása március 2-án nyílt és július 15-ig látogatható. Az artportal.hu cikke szerint a tárlatot a londoni Victoria and Albert Museum állította össze – még a művész aktív közreműködésével – és mutatta be 2013-ban elsőként, majd a kiállítás nemzetközi körútra indult, látható volt többek között Spanyolországban, Japánban, Brazíliában, Németországban, majd Chicagóban, most pedig utolsó állomásán New York-ban is.Több kategóriájú belépőt válthatnak a kiállításra az érdeklődők 20 dollártól 2500 dolárig. A legdrágább belépő az Aladdin Sane Ticket fantázianevet kapta, ezért cserébe egy évig valamennyi kiállításon privát tárlatvezetést kap a látogató, és a múzeum nyitvatartási idején kívül élvezheti a multimediális kiállítást, meghívottjával.

Közben vitákat váltott ki a szintén New York-i Metropolitan Museum of Art március elejétől életbe lépő belépti díja. A látogatók eddig maguk dönthették el, hogy belépéskor fizetnek-e, illetve mennyit, ez a szabály azonban már csak a New York-i lakosokra és a helyben tanulókra érvényes, mindenki más 25 dolláros belépőért köteles váltani a közgyűjtemény megtekintésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?