banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Nem könnyű megmozdítani a nagyváradi közönséget, de a kultúraszervezők nem adják fel

Bemutatják Ady Endre egyetlen színdarabját, az operaelőadások állandósításán dolgoznak és új kulturális központ megnyitására pályáznak Nagyváradon. A város kulturális intézményeinek 2018-as terveit tekintettük át Czvikker Katalinnal, a Szigligeti Színház főigazgatójával, Imre Zoltánnal, az Ady Endre Emlékmúzeum vezetőjével, Meleg Vilmossal, a Nagyváradi Állami Filharmónia menedzserével és Szűcs Lászlóval, a Várad kulturális folyóirat menedzser-főszerkesztőjével.

Megelőzte az anyagi gondokat a Szigligeti Színház

„Az idei évben picit könnyebb az életünk, mert nagyon ügyesen pályáztunk, ezekből az összegekből ki tudjuk egészíteni azokat a hiányzó kereteket, amelyek az árak emelkedése vagy a fizetések jelentős emelkedése miatt sérültek” – mondta Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója, aki szerint konstans, 8-10 százalékos növekedést mérnek nézőszámban, bár a gazdasági adatokat inkább évad végén érdemes értékelni.

A színház március 21–25. között szervezi meg a HolnapUtán Fesztivált. A rendezvény tavaly óta hangsúlyosabban fordult a fiatal alkotó generáció felé, idén pedig a meghívottak és a fesztivál tevékenységi köreit  bővítik. A Magyar Színháztechnikai Szövetség segítségével például olyan workshopot hoznak létre, melyen a legújabb fényvetítéstechnikát és hangtechnikát már létrehozott előadásokban is megismerhetik az érdeklődők.A HolnapUtán Fesztivált a Festum Varadinum követi április 29. és május 13. között. Czvikker Katalin, aki színházigazgatóként kuratóriumi tag, elmondta, hogy a tervek szerint idén is működik majd a Varadinum alatt egy fesztiválbérlet, mellyel megnézhetik a Székesfehérvárról, Egerből – a GG Tánc és a színtársulat – érkezett produkciókat, valamint az Esztergomi Várszínház és a debreceni Csokonai Színház előadásait.

Ősszel megszervezik az Infinite Dance Festivalt is, ezen olyan társulatok is jelen lesznek a már ismertek mellett Nagyváradon, akik itt még nem, vagy nagyon-nagyon rég vendégszerepeltek. „Romániában mi vagyunk az egyetlen olyan partner, aki helyszínt is biztosít az Infinite Dance Festival keretében az erre programra sikeresen pályázó fiatalok produkcióinak, a fesztiválon ezeket az alkotásokat is látni fogjuk” – tette hozzá a főigazgató.A Lilliput Társulatnál személyi változás történt: Botházy-Daróczi Réka édesanya lett, ezért a volt tagozatvezető, Lélek Sándor Tibor vette át a művészeti vezetői teendőket. Túl a Maszat-hegyen címmel Bartal Kiss Rita rendez előadást, amihez egy rekettyei alkotótábor kapcsolódik, valamint idén is lesz a nagyváradi várban bábos tábor. A Szigligeti Társulat iskolaprogramja is elindult Novák Eszter vezetésével, februárban elkezdődik a casting, az előadást, melynek témája a barátság, az évad végén mutatják be.

Amatőr néptáncosokkal szövetkezik a Nagyvárad Táncegyüttes

A Nagyvárad Táncegyüttes nagy vállalása volt, hogy egy erőteljes mentori program keretében a táncegyüttes tagjai kijárnak a megyében működő amatőr néptánccsoportokhoz és közösen, Hídavatás munkacímmel készül a tavasszal Nagyszalontán bemutatandó előadás, amely az Arany János év záróeseménye lehet.

Ady egyetlen színdarabját mutatják be

Az Ady Endre Emlékmúzeum évfordulós programja tavaly novemberben, a költő születésének 140. évfordulóján kezdődött, és 2019. január 2-ig, halálának 100. évfordulójáig tart. A 14 hónapon keresztül minden hónapban valamilyen érdekességgel, kiállítással, előadással tisztelegnek a múzeumban Ady Endre emléke előtt, mondta Imre Zoltán, a múzeum igazgatója.

„Január vége óta az Ady halálával s annak körülményeivel kapcsolatos kiállításunk látható, hiszen halálának évfordulójára emlékeztünk. Fotók, dokumentumok az utolsó napjait mutatják be, a rajzokat a halálos ágyán, s a Nyugat közvetlenül a halála után megjelent Ady-számát. A múzeumot alapító Tabéry Gézának is állítunk egy emléktárlót, amely félévente lesz felújítva, hiszen ő volt az, aki ezt elindította és ápolta Ady Endre emlékét, szinte feladva a saját írói életét is” – mondta Imre Zoltán. Tabéry Géza egyébként 1958. január 6-án hunyt el, élettelen testét Ady Endre íróasztala mellett találták meg, a ravatalát is a múzeumban állították fel.A következő, márciusi tárlat Ady nagyváradi szerelmeivel például Marton Gabival foglalkozik majd, terveznek kiállítást a párizsi időszakáról, Lédáról és a Holnaposokról is. Novemberben, Ady születésének évfordulóján olyan képeket állítanak ki, melyeket még nem láthatott a nagyváradi közönség.

A múzeumigazgató februárban Bartók Béla és Ady Endre esetleges kapcsolatáról tart előadást, a kolozsvári Szegő Péter pedig Bartók stílusát, alkotói nyelvét ismerteti zongoraszóval illusztrált előadásában.Márciusban Rockenbauer Zoltán érkezik a múzeumba, ő Csinszka, a halandó múzsa – Ady özvegye, Babits szerelme, Márffy hitvese című könyvét mutatja be. A következő, áprilisi program meghívottja Beke László lesz, aki a századeleji kultúra kontextusában helyezi el a költőt, de havonta terveznek koncerteket és bemutatják Ady egyetlen színdarabját is, A műhelyben címűt. Az események részletes leírása az Ady Endre Emlékmúzeum Facebook-oldalán követhető.

Operában utazik a filharmónia

A Nagyváradi Állami Filharmónia menedzsere elsősorban az operát honosítaná meg a városban. Meleg Vilmos elmondta, a 2018-19-es évadra szeretnék elérni, ötször-hatszor eljátsszanak egy operát a városban, lehetőleg a színház épületében, ehhez mindkét színtársulattal egyezséget kötnének. Az igazgató azt is elárulta, hogy vásároltak egy jó minőségű vetítőt, így akár vetített díszlettel, vendégénekesekkel, a filharmónia zenekarával, kórusukkal is tartanak majd operakoncerteket. A következő ilyen kezdeményezés február 8-án lesz: Jankó Zsolt vezényletével és a filharmónia kórusának közreműködésével a Parasztbecsület című operát adják elő.Az évad második felében is több neves meghívott játszik majd a csütörtök esti koncerteken, március 22-én pedig indul a kéthetes, évente megismétlődő tavaszi fesztivál. Ezen a japán meghívottak mellett vezényel Constantin Grigore karmester, valamint Tiberiu Soare is. Évadzárásra ismét filmzenei koncerttel készül az intézmény, Werner Gábor magyarországi karmester vezényletével. Remélhetőleg addigra felszerelik a vetítővásznat, így filmrészleteket is láthatnak majd a nézők a koncert alatt, mondta az igazgató.

Emellett terveznek fellépéseket egyetemi hallgatókkal, a művészeti iskola diákjaival is, és folytatják a Posticum vezetője, Rencsik Imre szervezte dzsesszkoncerteket is.

A menedzser szerint fontos lenne egy külső lift felszerelése, hogy azok is jöhessenek hangversenyre, akiknek gondot okoz a lépcső. A megyei tanács vezetésében megvan az a szándék, hogy segítse az épület további felújítását, tette hozzá.

Nagyváradon nehéz kimozdítani az embereket

A Várad kulturális folyóirat hagyományos rendezvényeinél idén fontos változás, hogy a Holnap Fesztet várhatóan visszahozzák az év első felére, valószínűleg a Varadinum utáni hetekben jelentkezik majd. „Ez részben visszatérés a kezdetekhez, másrészt úgy éreztük, túlságosan közel került időben a másik nagy rendezvényékünkhöz, a Könyvmaratonhoz” – mondta Szűcs László főszerkesztő.

A Könyvmaratont egyébként idén tizedik alkalommal szervezik meg. Szűcs László szerint a legnagyobb nehézséget a közönség megmozdítása jelenti, megtalálni a megfelelő időpontot, kínálatot, a hatékony hírverést. „Továbbra is gondot jelent az, hogy gyakran szervezünk egymásra rendezvényeket” – mutatott rá a főszerkesztő-menedzser, aki szerint az ötvenezresnél is kisebb nagyváradi magyar közösség nem bír meg egyszerre több párhuzamos rendezvényt, annál is inkább, hogy kortárs kultúrát, kortárs irodalmat ennek a közegnek is csak egy kis töredéke fogyaszt.„Azért a kép nem mindig kedvezőtlen, a mostani talán az egyik legerősebb évada a már több mint tíz éves Törzsasztal-sorozatnak, február 2-án, Grecsó Krisztián estjén zsúfolásig megtelt a könyvesbolt, sokaknak csak állóhely jutott, egy ilyen telt ház, sok gazdára talált könyv után úgy érzem, mégiscsak érdemes folytatni” – fogalmazott Szűcs László. A menedzser egy közelmúltbeli teltházas albisi könyvbemutató után a vidéki rendezvényekben is lát lehetőséget.

Fontos változás, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy szorosabb kapcsolattartást alakíthassanak ki az olvasókkal az, hogy a Várad folyóirat a közeli hetekben új, a szerkesztőségek számára alkalmasabb székhelyre költözhet, erre ígéretük van a fenntartótól, a Bihar Megyei Tanácstól. 

Szűcs Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a Várad folyóirat mellett továbbra is megjelentetik a Biharország havilapot, és ezek online változatait. Utóbbinak, a biharmegye.ro-nak márciusban elindul az új verziója. Könyvkiadés terén Péter I. Zoltán teljes, háromkötetes Ady-életrajza, illetve Kormányos László Nagyvárad Krónikája a két legnagyobb kihívás, az egyik legfontosabb pályázat, amiben résztvesznek egy multikulturális központ megnyitását célozza 2020-ban Várad-Velencén, a római katolikus kultúrházban.

Kapcsolódók

Kimaradt?