A Kárpátokon túl is sikeres A Viszkis


-A A+



Antal Nimród A Viszkis című filmjét csaknem 15 ezer néző látta Romániában február 1-ig, közli a forgalmazó.

Romániában a Vándormozi és a Taylor Projects olyan településeken is bemutatta az alkotást, ahol nincsen filmszínház. A forgalmazó eredeti terve szerint a filmet ihlető Ambrus Attila csíkszeredai származása okán a filmet csak Erdélybe vitték volna el, a rendkívüli érdeklődés miatt azonban számos bemutatót tartottak Románia többi részén is, például olyan helyszíneken, mint például Suceava, Galac, Medgidia, Karánsebes vagy Vulkán, illetve a Balassi Intézet partnerségével Bukarestben is.Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel. A székely származású budapesti bankrabló korának legnagyobb bűnözője volt egész Kelet-Európában. A magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd megragadta az élet által számára kínált második esélyt és új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él. Az igazi Viszkis több helyszínen találkozott a közönséggel, a marosvásárhelyi eseményről a Maszol is tudósított.

Ambrus Attila szülőfalujához, Csíkszentlélekhez legközelebb eső megyeszékhelyen, Csíkszeredában egyelőre nem vetítették a filmet, mert a forgalmazó és a csíkszeredai városvezetés nem tudott megegyezni a feltételekről, a további tárgyalásoktól azonban egyik fél sem zárkózott el.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X