Kiállítás nyílt megerőszakolt áldozatok ruháiról

Gyakori reakció a nemi erőszakra, hogy az áldozat valószínűleg provokálta az elkövetőt, mert túlságosan lengén öltözött. Ezt a tévhitet hivatott cáfolni egy brüsszeli kiállítás.

A belga fővárosban látogatható kiállítás címe Az én hibám? és olyan ruhákat mutat be, amelyeket éppen a nemi erőszak elszenvedésekor viseltek áldozatok.

Az öltözeteket a CAW East Brabant áldozatsegítő csoport tagjai kölcsönözték. A csoport egyik tagja, Liesbeth Kennes a VRT1 rádiónak elmondta, amit rögtön észrevenehetünk, az az hogy normális ruhadarabokról van szó, amelyeket bárki fel szokott venni. "Még egy gyerektrikó is található a kiállításon, a My Little Pony képével, ami közel visz a nyers valósághoz" – fogalmazott Kennes.

Kennes szerint az áldozathibáztatás továbbra is jelen van az ilyen ügyeknél, gyakran úgy állnak a hatóságok a kérdéshez, mintha az áldozat részben felelős volna azért, ami történt.  Miközben azzal vádolják az áldozatokat, hogy provokatívan öltöztek, flörtöltek, vagy éppen egy esti órában kerékpároztak hazafelé, Kennes szerint "egyetlen ember felelős, egyetlen ember előzhette volna meg a nemi erőszakot: az elkövető".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?