Befejeződött a nagyváradi filharmónia épületének belső rendbetétele

A tavalyi év végén 720 ezer lejt költött Bihar Megye Tanácsa az alárendeltségében működő Nagyváradi Állami Filharmónia épületének belső rendbetételére, ugyanebből a pénzből a szolgálati lakásokat is felújították – számolt be vasárnapi közleményében a megyei önkormányzat sajtószolgálata.

A filharmónia épületében a leglátványosabb munka az előcsarnokban és a koncertteremben zajlott. Előbbiben újracsiszolták a márványpadlót és -lépcsőt, ez 25 ezer lejbe került, új szőnyegeket tettek le, míg a hangversenyteremben a világítási rendszert cserélték ki, ami 95 ezer lejes beruházást jelent. Negyvenezer lejből hangosító berendezést vásároltak, és 25 ezerből beszereztek egy vetítőrendszert is. A folyosókat, termeket is új lámpatestekkel szerelték fel, erre 20 ezer lejt fordítottak.Az épület alagsorában javítási munkálatokat végeztek összesen 450 ezer lejből, valamint 25 ezret szántak a szolgálati lakások felújítására. A vízvezeték-rendszer javítása 40 ezer lejbe került.

A megyei tanács idén is biztosít forrásokat a felújítás folytatására. „Folytatjuk a felújítást, és foglalkozunk az épület utcafronti részének homlokzatával is” – mondta Pásztor Sándor, a Bihar megyei tanács elnöke a sajtószolgálat közleménye szerint.A nagyváradi filharmónia Szilágyi Dezső (ma Moscovei) utcai épületegyüttesének utcafronti részét visszaigényelte az ingatlan egykori tulajdonosa, a római katolikus egyház. Még júliusban a megyei önkormányzat olyan megkereséssel fordult a katolikus egyházhoz, hogy járuljon hozzá az épület homlokzatának felújításához, amit elvégeztetne a megyei tanács, és amennyiben a visszaszolgáltatási perben jogerős ítélet születik az egyház javára, akkor a beruházás értékét elszámolják egymás között.

Az intézmény élén egyébként szeptemberben történt stafétaváltás: a nyugállományba vonult Tódor Albertet Meleg Vilmos, a Szigligeti Színház színművésze váltotta az igazgatói tisztségben. Azok a munkálatok, amelyekről a megyei tanács sajtószolgálata most beszámolt, október-december között zajlottak, tehát már Meleg Vilmos beiktatását követően került sor a jelentős javításokra.

Kapcsolódók

Kimaradt?