Vígjátékok, operettek, musicalek – így telik a szilveszter az erdélyi színházakban

A legtöbb erdélyi magyar színház látványosan elbúcsúztatja az óévet, és készül tárt karokkal üdvözölni az új évet. Átböngésztük az idei szilveszteri felhozatalt – például zenés darabokban nem lesz hiány.

Kézdivásárhely

Mivel a Városi Színház tavalyi szilveszteri vígjátéka minden idők egyik legsikeresebb kézdivásárhelyi előadása volt, idén szilveszterkor hasonló produkcióval várja közönségét a színház – közölte az intézmény sajtóirodája. Ray Cooney Bigámia című előadásában John Smith londoni taxisofőr történetével ismerkedhetnek meg a nézők.Fotó: Dénes Botond

„Két felesége és két párhuzamos élete van, melyek nagyon pontos ütemterv szerint működnek. Noteszébe mindig feljegyzi, hogy kinél, mikor, mennyit kell tartózkodnia ahhoz, hogy életének hazugságokra épített kártyavára nehogy meginogjon. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor John szolgálat közben egy idős hölgy segítségére siet, azonban fejbe verik, és egy kórházban tér magához” – áll a darab ismertetőjében. A vígjátékot Kolcsár József viszi színre. A Bigámiát a Vigadó Művelődési Ház nagytermében mutatják be december 31-én 18 órától.

Szatmárnémeti

„Charley és Jack beleszeretnek Spittigue két szép lányába, Kittybe ás Annie-ba, akiket a zord öreg gyámapa hét lakat alatt őriz. A fiatalembereknek nincs pénzük, ezért esélyük sincs Spittigue jóindulatára. Egyetlen reményük Charley nénje, a dúsgazdag milliomos özvegy. Tervüket azonban meghiúsítani látszik, hogy Donna Lucia, a néni, nem érkezik meg. Így a fiatalembereknek nem marad más választásuk, mint meggyőzni barátjukat, Babberleyt, hogy játssza el a néni szerepét. Egy igaz barát pedig, ha kell, még női ruhát is hajlandó ölteni, csak hogy segítségünkre legyen a bajban… De micsoda kalamajka keveredhet abból, ha az álnagynéni mellett egyszer csak a valódi is megjelenik…” – így szól a Brandon Thomas – Aldobolyi Nagy György – Szenes Iván Charley nénje című vígjátékának ízelítője. Bessenyei István rendezése 31-én 18 órától látható az Északi Színház Harag György Társulatának előadásában.

Nagyvárad

A Szigligeti Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című musicallel készül az újévre vasárnap 19 órakor. Forrás: a színház Facebook-oldala

„A hatóságok vesztegzárat rendelnek el egy trópusi luxusszállodában, a vendégek nem hagyhatják el a hotelt, az összezártságban pedig kitör a pánik, és elszabadulnak az indulatok. Kalandorok és bűnözők, nemzetközi szélhámosok és előkelőségek sorsa és céljai  keresztezik egymást, a szekrényből a Jáva Réme lép elő, hullát rejt el Vangold, a rotterdami nyugdíjas, a kiérdemesült primadonna színpadi tőrét egy kapucinus atya hátában találják meg, a vermutban cián van, és megkezdődik a rettenetes hajsza egy milliókat érő füzetért, amelyben ott a banánoxid képlete” – összegezhető a darab cselekményszála. Rejtő Jenő klasszikus krimi-paródiájából Hamvai Kornél írt színpadi szöveget, zenéjét Darvas Benedek, a dalszövegeket pedig Varró Dániel jegyzi.

Gyergyószentmiklós, Székelyudvarhely

A Tomcsa Sándor Színház és a Figura Stúdió Színház koprodukcióját 30-án 19 órától a Figura nagytermében, 31-én 18 órától pedig Székelyudvarhelyen láthatjuk. 

Bereczki Ágota dramaturg így írt Zakariás Zalán rendezéséről, a Felsültek vs. Szerelem című Shakespeare-adaptációról: „Navarra királya és három kísérője a celebek mámorával hozza meg az új törvényt: egyetlen élvezet lesz elfogadható csupán, és az a tanulmány öröme. Ennek megtartásához a legfontosabb intézkedés kitiltani a nőket az udvarból. Mi történik, ha négy hírnév-hajhász férfi fogadalmat tesz az önmegtartóztatásra? Valószínűleg semmi, ha magukban maradnak, szerencsétlenségükre azonban, nem sokkal a fogadalom megtétele után, négy nő érkezik a kastélyba… A francia királylány és három udvarhölgye, méltó ellenfélnek bizonyul a hiú ember küzdelmében. Ezek után már csak Shakespeare különleges verbális poénokra épülő szövege, valamint korunk szerelmi küzdelmeit idéző verselései tehetik még izgalmasabbá az így kialakuló bonyodalmakat.”

A december 30-i, szilveszteri produkció alkalmából a Figura gyűjtést is szervez a 8 éves Neuhárdt Anita részére, hogy megtörténhessen kislány németországi térdműtéte. Az adományozásra előadás előtt, a színház előcsarnokában nyílik lehetőség.

Marosvásárhely

Idén is operettet mutat be szilveszterkor a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, Somogyi Gyula – Eisemann Mihály – Zágon István Fekete Péter című operettjét Keresztes Attila rendezésében viszik színre december 31-én 19 órakor.Forrás: a színház Facebook-oldala

„A jóval az operett aranykora után, a második világháború ideje alatt íródott történet végtelenül egyszerű: a kétbalkezes Fekete Péter bármihez nyúl, bárkivel kapcsolatba kerül, az illetőt garantáltan valami romlás vagy kár éri. A színészi pályára vágyó (de attól természetesen eltiltott) úrilány kisegítő pincérnek alkalmazza őt házavató estélyükre. Ezzel kezdetét veszi a szerencsétlenségek sorozata, apró balesetektől a botrányig, amelyek a bimbózó szerelmi szál(ak)ra, kifejezetten jó hatással vannak. Fekete Péter pechje olyannyira kiszámítható, hogy egyenesen üzleti vállalkozást alapítanak rá. (…) Az idei zenés produkció a szaloncsárdás ritmusa helyett a két világháború között hódító tánczenékkel búcsúztatja az óévet. A címszereplő Fekete Péter öcsém kezdetű belépője mellett elhangzanak a Szerelemhez nem kell szépség, a Holdvilágos éjszakán vagy a Lesz maga juszt is az enyém című slágerek is” – derül ki az előadás ismertetőjéből.

Csíkszereda

A kaktusz virága zenés vígjátékkal búcsúztatja az óévet a Csíki Játékszín szombaton 19 órakor.

„A párizsi sztárfogorvos és szájsebész, Julien nők sokaságát bolondítja magába. Hogy ne kelljen lehorgonyoznia egyik kalandja mellett sem, gyűrűt húz és háromgyermekes családapaként mutatkozik be a hölgyeknek. Így találkozik a húsz évvel fiatalabb Antoniával, akinek kész lenne megkérni a kezét is, de ahhoz előbb el kell válnia a kitalált feleségétől. A lelkiismeretes Antonia ragaszkodik hozzá, hogy találkozzon Julien nejével a válás előtt. Végső elkeseredésében Julien a tíz éve mellette dolgozó asszisztenséhez, a kaktusznak gyúnyolt Stéphanie Vigneau kisasszonyhoz fordul segítségért” – szerepel a Pierre Barillet – Jean Pierre Grédy – Nádas Gábor – Szenes Iván előadás ismeretőjében. Rendezte: Kányádi Szilárd.

Sepsiszentgyörgy

December 31-én, szilveszter estéjén 18 órai kezdettel Carlo Goldoni Chioggiai csetepaté című vígjátékával ünnepel a Tamási Áron Színház.

Sardar Tagirovsky eképpen ír rendezéséről: „Képzeljünk el egy helyet, amit körülvesz a tenger. A horizont perspektívája adott. A tengeren felmenő és a lenyugvó nap képe játszadozik képzeletünkkel. Ez mind szép és idillikus, de nem azoknak, akik Chioggiában élnek. A szerző, Carlo Goldoni a 18. században járt ebben a furcsa és kicsi városban. Azóta sok minden változhatott. De van, ami ugyanaz maradt: a hely egyszerre sugall mediterrán szabadságot és komor szürkeséget. Olyan, mint egy gyár a szabad ég alatt, ahol a halászok folyamatosan kereskednek, az asszonyok pedig verik a csipkét. Egy férfiközpontú társadalom képe bontakozik ki, ahol a nők elnyomottak. Nőket és férfiakat látunk, akik szenvedélyért sóvárognak és harcolnak a gondolattal, hogy megérdemlik-e a vágyott szerelmet. Goldoni ítélkezésektől mentesen vezet minket végig egy varázslatos mesén, ahol nincs finomkodás és udvariaskodás. (…) Ebben a csetepatéban egyikünk sem szent, mindenkit mozgatnak a vágyak és az ahhoz kapcsolódó félelmek. Melyikünk ne félne attól, hogy nem fog tartozni senkihez?”

Kolozsvár

Az Illuzió a szerelem szilveszteri operettgálát december 30-án 18 órától láthatjuk a Kolozsvári Állami Magyar Opera ének-, zene- és balettkarának előadásában. A két felvonásos produkcióban felcsendülnek többek között Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár Ferenc, Jacobi Viktor, Ábrahám Pál és Frederick Loewe szerzeményei is.

Kapcsolódók

Kimaradt?