Csíki Játékszín: nyit a pénztár

Augusztus elsején, azaz holnap nyit a Csíki Játékszín jegypénztára és ezzel kezdetét veszi az új évadra szóló színházbérletek árusítása. A tavalyi bérletesek helyeit a színház szeptember 10-éig fenntartja és várhatóan október elsejéig válthatók bérletek. A négy nagyszínpadi előadásra érvényes bérletek ára az elmúlt két évhez képest változatlanul 50 lejbe kerül felnőtteknek, diákoknak és nyugdíjasoknak pedig 30 lejbe. Kiemelt ára van a premierekre szóló Bánk bán bemutató bérletnek, mely 65 lejbe kerül, továbbá mindazok, akik a színház támogatói körébe szeretnének belépni vagy folytatni kívánják támogatói gesztusukat, mecénás bérletet vásárolhatnak 350 lejes áron. A négy előadás, mely az évadban látható, különböző műfajokból összeállított, színes kínálatot nyújt.

Az évad első bemutatója Tasnádi István átdolgozásából készül. A Gádor Béla Othello Gyulaházán című szövege nyomán született vígjáték rendezője Lendvai Zoltán. Müller Péter-Tolcsvay László-Müller Péter Sziámi alkotását, a Charles Dickens Karácsonyi ének című műve alapján írt Isten pénze című musicalt Somogyi Szilárd állítja színpadra. A bérletszünetes ünnepi előadást december 30-án láthatja először a közönség, bérlettel pedig 2013 első három hónapjában lesz látható a produkció. Ion Luca Caragiale ismert komédiáját, a Farsangot Parti Nagy Lajos szövegváltozatában Karnebál címmel rendezi Sorin Militaru 2013 tavaszán és késő tavasszal kerül bemutatásra Mihail Afanaszjevics Bulgakov színműve, a Képmutatók Cselszövése Porogi Dorka rendezésében.

A kisiskolások szeptemberben három gyerekelőadásra válthatnak mesebérletet. Bérleten kívül kamaratermi produkció, bábszínházi előadás és vendég-társulatok fellépései várják a közönséget a csíkszeredai színház 2012/2013-as évadjában.

A jegypénztár munkanapokon 10-13 és 17-19 óra között tart nyitva.

Kimaradt?