Megfér-e egy családban egymás mellett több értékrend?


-A A+



Mit jelent a család fogalma a 21. században? Milyen családmodellt fogad el a társadalom, amelyben élünk, és a család, amelyből származunk? Mit tehetünk akkor, ha a testvérünk homoszexuális, a férjünk alkoholista, vagy édesapánk halálos beteg? Ilyen témákat vet fel a nagyszebeni Radu Stanca Nemzeti Színház és a Lucian Blaga Egyetem Családok (Familii) című koprodukciója, amelyet a Kiáltvány a párbeszédért (Manifest pentru dialog) turné keretében a hét elején a Kolozsvári Állami Magyar Színházban is bemutattak.

Aktuális társadalmi témához szerettek volna nyúlni – árulta el Eugen Jebeleanu rendező az előadást követő kolozsvári közönségtalálkozón. 

Családok érinti a bullying (iskolai bántalmazás) jelenséget, a homoszexualitás és a családmodell kérdését, a különbnél különb testvéri viszonyokat. Megismerkedünk a kisgyerekes, karakán nővel, aki ideig-óráig alkoholista férjével él együtt, a célvesztett nővérrel, aki beteg apjára vigyáz, és azon dolgozik, hogy elfogadja öccse homoszexualitását, és azzal a családdal is, amely egy menekültekről szóló tévériport apropóján durván összeszólalkozik.  

Eugen Jebeleanu elmondta: olyan darabot akart létrehozni, amellyel a színészek azonosulni tudnak. A rendezőnek egyben a pedagógus szerepét is be kellett töltenie, hiszen múlt ősszel, amikor elkezdtek dolgozni az előadáson, a színészek többsége még a színművészeti egyetem diákja volt. Jebeleanut a kisebbség helyzete, a társadalom perifériájára szorultak sorsa foglalkoztatja. Az érdekli, hogy mit érdemes ma színre vinni úgy, hogy annak valamilyen társadalmi üzenete is legyen – számolt be az előadás előzményeiről.

Részben előre megírt jelenetekből, részben pedig improvizációs gyakorlatok eredményéből állt össze az előadás végleges formája. Több szálon futó cselekményt látunk, mindegyik történetben visszatérő a szereplők sérülékenysége, kiszolgáltatottsága. Emberközeli színészi játékkal, ismerős élethelyzetekkel szembesülünk.  

A program, amelynek keretében turnéztatják az előadást, idén harmadik kiadásához érkezett. A Kiáltvány a párbeszédért aktuális társadalmi kérdéseket akar évről évre feszegetni azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a fiatal nézőközönséget is megszólítsa. Az alkotók mellett egy pszichológus is rendszerint részt vesz ezeken a beszélgetéseken, Kolozsváron Cătălina Soare-Hull igyekezett szakértői véleményt nyújtani a felvetett problémákról.

A körút utolsó állomása a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, itt 24-én, pénteken 19 órától lehet megnézni Eugen Jebeleanu rendezését. 
HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X