A valóság- és tehetségkutató showk világáról szól a Figura új tantermi előadása

Első alkalommal mutat be tantermi előadást a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Dávid A. Péter rendezésében Akiválasztott című produkciót vasárnap este 7 órától tekintheti meg először a közönség a színház stúdiótermében. A bemutatót követően az előadás ebben az évben iskolákban lesz majd látható.

Mit jelent sztárrá válni? Milyen hatással van a fiatal generációra a valóság- és tehetségkutató show-k világa? Milyen előnyei, hátrányai vannak egy ilyen műsor által generált hírnévnek? Egyáltalán milyen morális, etikai tényezőknek kell megfelelnie annak, aki aláveti magát a producerek által előírt követelményeknek?Felmérések szerint a fiatalok nagy része szívesen venne részt tehetségkutató- és valóságshow-kban, azt gondolva, hogy a siker és a csillogás így könnyen elérhető. Szavazatok döntenek emberi sorsokról hétről hétre és nem tudatosul bennünk, hogy  ez egy média által manipulált gesztus. Az előadás ezeket a releváns kérdéseket veti fel, teret biztosítva a nézői véleményeknek is.A Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatásával megvalósuló előadás szereplői Kolozsi Borsos Gábor, Moșu Norbert-László és Pignitzky Gellért, a jelmezeket Török Réka tervezte, zeneszerző Bocsárdi Magor. A bemutatóra jegyek a fennmaradó helyek függvényében válthatók előadás előtt. Információk a 0752-227-011-es telefonszámon, vagy az org@figura.ro e-mail címen igényelhetőek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?