Ady 140: a költő nagyváradi éveire emlékeztek a könyvmaratonon

Ady Endre mellszobrának megkoszorúzásával kezdődött, majd az Ady Endre Emlékmúzeumban folytatódott a költő születésének 140. évfordulóján szervezett nagyváradi megemlékezés.

A Nagyváradi Könyvmaraton programjába illeszkedő est első részében Imre Zoltán múzeumigazgató, Péter. I. Zoltán helytörténész és Szűcs László, a Várad irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője idézte fel Ady nagyváradi éveit, a temesvári és debreceni jogászkodást – édesapja ugyanis szolgabírót szeretett volna nevelni belőle –, a Szabadságnál és a Nagyváradi Naplónál végzett munkát.Szűcs László hangsúlyozta, hogy az újságíró Ady formálódott ki Váradon, az úgynevezett nagy versei későbbiek. Ady Endre modern nyelvezetével a legjobbak között volt, ugyanakkor ő volt az egyik legszabadabb újságíró, bár három napot börtönben is töltött az Egy kis séta miatt. Szó esett a Párizsban töltött időről, s az is kiderült, hogy interjú készítésére azért nem vállalkozott Ady, mert nem beszélt jól franciául.Az est második része a verseké volt, ez alkalommal kissé rendhagyó formában, Meleg Vilmos színművész, a Nagyváradi Állami Filharmónia igazgatója szavalta, míg a filharmónia énekkarának tagjai, Ferencz Vilmos és Tasnádi Ferenc Radó Judit zongorakíséretével énekelte Ady megzenésített verseit.A könyvmaraton keretében csütörtökön könyvújdonságok bemutatása mellett újabb Gyújtópont-találkozás lesz, pénteken Parti Nagy Lajost várják a Törzsasztal mellé, szombaton átadják az idei Kinde Annamária-díjat, vasárnap pedig Demény Péter Vadkanragyogás című kötetét mutatják be. A részletes program itt olvasható.

Kapcsolódók

Kimaradt?