Bob Dylan-dalok, mozikoncertek színesítik a 25. Alter-Native filmes programját

Nemcsak film-, hanem zenei élményekben is gazdagnak ígérkezik a 25. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A november 8-a és 12-e között a marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajló szemle szervezői idén is gondoskodtak arról, hogy minőségi zenével lepjék meg a közönséget.

A fesztivál első napján, november 8-án, szerdán 19 óra 30 perctől Földes László Hobo Bob Dylan-koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A Lassú vonat címet viselő műsorral első ízben lép fel Erdélyben a Kossuth-díjas bluesénekes, dalszerző, előadóművész. „Dylan nélkül a rockzene nem tudta volna átlépni a hagyományos popzene korlátait, nem véletlen, hogy dalait sok ezren dolgozták fel. Számomra most jött el az ideje, hogy a néger bluesok, a Rolling Stones, Jim Morrison, Tom Waits és Vlagyimir Viszockij magyarul énekelt számai mellé rakjam Dylan 15 általam lefordított dalát” - mondta Hobo, akit Brády Márton (gitár), Gál István (dob), Igali Csanád (billentyűs hangszerek), Kiss Zoltán (gitár) és Pengő Csaba (nagybőgő) kísér majd.Csütörtökön 19 óra 45 perctől a Marosvásárhelyen első alkalommal fellépő Takarmánybázis Tandem mozikoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A Gőz László (kagylók, basszustrombita) és Szemző Tibor (fuvolák, narráció) alkotta kettős 1945 – Film a hangok felől című előadása egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása az 1945 című film Szemző Tibor által komponált zenei világának. Gőz László a rá jellemző egyedi felfogásban reflektál a film hangjaira, Szemző narrátorként kalauzolja a koncert közönségét e különleges időutazáson, 1945 nyarának egyetlen napjára fókuszálva, felidézve a zenei kompozíció forrásait és az inspirációul szolgáló szövegeket. A rendhagyó est vizuális képanyagát Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, illetve korabeli fotográfiák erősítik. (Az 1945 című film is szerepel az Alter-Native programjában, azt november 10-én, pénteken 18 óra 30 perctől vetítik.)

Péntek este két zenei eseményre is sor kerül az Alter-Native filmfesztivál keretében. Az egyiknek a The Office Club (Bolyai utca 18. szám) ad otthont 21 óra 30 perctől. Itt a Soul Serenade nevű bukaresti formáció lép fel, amelynek zenéjére az old-time blues és jazz irányzat új és friss akusztikus átértelmezése jellemző. Az Adelina Chivu (ének, kazoo, u-bass), Andrei Rotariu (ének, gitár, szájharmonika, tambura) és Codruţ Andrei (mandolin) összeállítású zenekar 2013 márciusában második helyet nyert a toulouse-i Európai Bluesfesztiválon (European Blues Challenge), elsőként képviselve Romániát ezen a rendezvényen. 2013 novemberében a trió a Grammy-díjas Rhiannon Giddens & Layla Mccalla előzenekaraként lépett fel a híres franciaországi Blues Sur Seine fesztivál keretében.Ugyancsak pénteken a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet különleges esttel tiszteleg a filmfesztivál keretében „Hollywood magyar zeneszerzője”, Rózsa Miklós előtt, születésének 110. évfordulója alkalmából. A Jazz&Blues Klubban (Sörház/Sinaia utca 3. szám) 19 órától tartandó esten levetítik Alfred Hitchcock Elbűvölve című filmjét, amelynek a zenéjéért Rózsa Miklóst Oscar-díjjal jutalmazták, a film előtt pedig Ioan Dobrinescu zeneszerző átírásában és a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia zenekarának művészeiből álló Transylvanian Wind Ensemble fúvós kvintett előadásában felcsendül Rózsa Miklós zenéje.

November 11-én, szombaton 18 órától a Kozma Orsi Quartet lép a Kultúrpalota színpadára a Prints Of 10 Years (Tíz év lenyomatai) című összeállítással. A koncertanyagot a zenekar fennállásának tizedik évfordulója alkalmából állították össze, többnyire teljes repertoárjuk legjobb szerzeményeiből, kedvenc feldolgozásaikból (Sting, Viktoria Tolstoy, LGT), ugyanakkor azonban új dalokat is tartalmaz. Kozma Orsi megnyerő színpadi jelenléte, kristálytiszta énekhangja, Cseke Gábor zongoraművész, a zenekar egyik zeneszerzőjének érzékeny, virtuóz játéka, Hárs Viktor basszusgitáros, zeneszerző, szövegíró markáns, színes jelenléte és Pusztai Csaba dobos játékos, pontos kísérete eggyé forrva izgalmas élményt nyújt a vokális jazz kedvelőinek. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?