Hátborzongató jelenségre világít rá Hajdu Szabolcsék új dokumentumfilmje

Úgy, hogy közben jót nevetünk rajta. A Kanzoli Wanted a 2014-es Délibáb című western forgatásának előzményeit mutatja be: két nappal a forgatás előtt a stáb azzal szembesül, hogy egy statiszta visszamondja Kanzoli, a cigány lovas szerepét, mert attól fél, hogy az egész egy nagy átverés, és nincs is szó semmiféle filmszerepről.

Hajdu Szabolcs, Gálovits Zoltán, Tóth Ridovics Máté és Kővári Szabolcs Olivér közös dokumentumfilmjét Kolozsváron, a Filmtettfeszten mutatták be. 

Hajdu Szabolcs a vetítés után szervezett közönségtalálkozón elmondta: minden film költségvetésében szerepel egy „making of” tétel, de szerinte ezek a werkfilmek unalmasak, ráadásul a magyar filmes szakma ezt általában nem is tudja jól megcsinálni, ezért úgy döntött, hogy ezt az összeget arra fordítja, hogy a forgatás előzményeit mutassa be.

A Délibáb western forgatása előtt két nappal közli Rémusz, hogy mégsem vállalja Kanzoli, a cigány lovas statiszta szerepét, mindezt úgy, hogy az egész stáb számított rá. Gálovits Zoltán, a rendező munkatársa 800 kilométert utazott a forgatás helyszínéről Köpecbányára Rémuszért, így kétségbeesetten győzködi a férfit, hogy üljön be az autóba, és fogadja el az ezer eurós fizetést.Gálovits Zoltán Köpecbányán | Forrás: A Látókép ensemble Facebook-oldala

Sok humoros jelenet van a filmben, például Gálovits egy adott pontban odáig jut, hogy Rémusz családjának megmutatja a laptopján a gyártási tervet, és olyan, abba a környezetbe egyáltalán nem illő fogalmakat használ, mint például a „fikció”.

Sok noszogatás után a félelmére hivatkozva Rémusz végérvényesen lemondja a munkát. Ugyanígy tesz később az őrkői István is, majd Máriusz nagy nehezen bizalmat szavaz Gálovitsnak, és elutazik vele Magyarországra.

„Ezek az emberek rettegnek”

A film közepén kezd kitisztulni, hogy itt nemcsak holmi vicces helyzetről és párbeszédről van szó, hanem egy sokkal súlyosabb, hátborzongató jelenségről. „Ezek az emberek rettegnek, nem feltétlenül csak az ismeretlentől, hanem nagyon sok rossz tapasztalatuk van” – fogalmazott Hajdu Szabolcs.Hajdu Szabolcs Kolozsváron | Forrás: a Filmtettfeszt Facebook-oldala

Mindenki tud ugyanis egy történetet valakiről, akit ugyanilyen komoly emberek meggyőztek arról, hogy menjen velük dolgozni, és közben nagyon csúnyán kihasználták és átverték. Ezért sírnak a szülők, aggódnak a feleségek, testvérek és szomszédok, ezért ül be olyan bizonytalanul mindegyik cigány férfi Gálovits autójába.

„Van egy ilyen legenda a faluról (Őrkő – szerk. megj.), hogy nem lehet bemenni, mert rendkívül veszélyes. A filmben pont az ellenkezője történik, bemegy egy ember és tőle félnek” – mondta a rendező. Kérdés volt, hogy egyáltalán nyilvánosságra hozzák-e ezeket a felvételeket, mert „nagyon sok kényes dolgot érint, például erősítheti a romákkal kapcsolatos előítéleteket”, tette hozzá.

Hajdu Szabolcs elmesélte, hogy Máriusz félelmei fokozatosan megszűntek a forgatás alatt, és nagyon jól összebarátkozott a stábbal, beleértve az ő kisfiát, Zsigát is. „Szerintem előtte soha nem beszéltek úgy vele, mint a forgatáson. Azt mondta, hogy anyja méhében nem érezte olyan jól magát, mint itt” – számolt be a rendező Máriusz tapasztalatairól.Részlet a dokumentumfilből, jobbra: Máriusz | Forrás: Filmtettfeszt

Ráadásul elvárásokon felül teljesített, a lovaskaszkadőrők tátott szájjal nézték a statisztát. „Két dolgot világszínvonalon tudnak ezek az emberek: táncolni és lovagolni, nyereg nélkül, papucsban, bárhogy” – hangoztatta Hajdu, aki egy sepsiszentgyörgyi előadás miatt már találkozott az őrkői cigányokkal.

Hajdu Szabolcs Kolozsváron elárulta, hogy a Kanzoli Wanted csak egy a négy-öt előzménytörténet közül, viszont egyelőre egyik sem fog napvilágra kerülni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?