Éjszakába nyúló rendezvénysorozattal nyitja meg évadát a Tompa Miklós Társulat

A 100% Reloaded címet viseli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulatának éjszakába nyúló, szeptember 9-ei évadnyitója, amelynek keretében többek közt nyílt próbát, táncműhelyt és a színészek kedvenc állatai számára szépségversenyt is szerveznek. A Tompa Miklós Társulat közleménye a 2017/2018-as évad bemutatóiról és fesztiválszerepléseiről is beszámol.

Keresztes Attila művészeti igazgató a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen hangsúlyozta: az idei évad megfeszített munkatempót igényel az egymást érő bemutatók és fesztiválszereplések miatt.  Gáspárik Attila vezérigazgató az előző periódus eredményeit értékelve a profizmus, az igényesség és a művészi fegyelem fontosságát emelte ki, amelyek gyakorlása elengedhetetlen a további sikerek eléréséhez.Két premierre készül a társulat. Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című drámáját Harsányi Zsolt rendező október 6-án viszi színre, Shakespeare Macbeth-jét pedig október 13-án mutatják be Keresztes Attila rendezésében.

A Tompa Miklós Társulat számára a munka már augusztus elején elkezdődött: a Vásárhelyi Forgatag programjához kapcsolódva két előadást is műsorra tűzött – Pozsgai Zsolt: Liselotte és a május, Radu Afrim: Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan –, de a sokszoros fesztiváldíjas előadás, Bartis Attila A nyugalom című darabja is már az évad elején, augusztus 30-án és 31-én látható lesz.

Nemzetközi és országos fesztiválokra készül a társulat

A nyugalom szeptember közepén Csehországban, Pilsenben vendégszerepel a 25. Nemzetközi Színházfesztiválon, míg Timur Vermes Nézd, ki van itt című darabjával Szatmárnémetiben, a Tranzit Feszt Nemzetközi Multikulturális Színházi Fesztiválon vesz részt a társulat. Októberben Csehov Sirály című színműve Szerbiában, Újvidéken lesz látható a Synergy#WTF (World Theatre Festival) elnevezésű seregszemlén, míg Radu Afrim Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadását Bukarestben az Országos Színházi Találkozó (FNT) keretében mutatják be.

A hivatalos évadnyitásra szeptember 9-én, szombaton 10 órától kerül sor a Színház téren 100% Reloaded címmel, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház mindkét társulata egésznapos, sőt, éjszakába nyúló programsorozattal várja barátait és közönsége tagjait. A színes műsorkavalkád kínálatában nyílt próba, kincskeresés, társasjáték, színészek kedvenc állatainak szépségversenye, orvosi tanácsadás, smink készítés, jóga, torna, zsonglőrködés, táncműhely és egyéb izgalmas tevékenység szerepel.

A részletes évadterv, a premierek ismertetője és a bérlethirdetés a színház honlapján böngészhető. Bérletek válthatók online a biletmaster honlapján, a színházban működő jegypénztárban (hétköznapokon 9–15 óra között, telefon: 0365 806865), valamint szeptember 11-től a Kultúrpalotában működő jegyirodában (hétköznaponként 12–17.30 óra között, telefon: 0372 951251). A színház közleménye szerint az előző évad bérleteinek tulajdonosai szeptember 30-ig újíthatják meg bérleteiket.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?