Szászcsávási brácsásról szóló film a Szarajevói Filmfesztiválon

László Barna székelyföldi rendező-operatőr Csángálóról, a Szászcsávási zenekar brácsásáról Isten keze címmel forgatott dokumentumfilmje is szerepel a 23. Szarajevói Filmfesztivál DOCU Rough Cut Boutique válogatásában. 

Ebben a szekcióban a félkész dokumentumfilmek alkotói nem csak értékelést, hanem jótanácsokat is kaphatnak a zsűri tagjaitól és kollegáiktól. Az Isten keze mellett még egy romániai, két magyarországi, és egy horvátországi projekt szerepel a válogatásban.„Az Isten keze film nem a népzenéről akar elsősorban szólni, hanem egy életutat jár körbe. Csángálónak eléggé eseménydús volt az elmúlt 2-3 éve, rengeteg nehézségbe ütközött. A készülő munkám azt a témát járja körbe, hogy igenis VAN lehetőség a helyzetén javítani” - vallja Barna. „Az ő személyes drámája mögött a háttérben ott van a mi erdélyi kultúránk, és az a hihetetlen népzenei kincs, aminek a csávásiak birtokában vannak” – tette hozzá az alkotó.

A film producere a Szerelempatak című filmjéről ismert Sós Ágnes.

Az Isten keze főszereplőjét, Csángálót élőben is hallhatjuk a Szászcsávási Zenekarral együtt a Kolozsvári Magyar Napokon, augusztus 19-én délután 5 órától a Farkas utcai színpadon.

Az 11. és 18. között megszervezett 23. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjának rövid-, dokumentum- és diákfilmek kategóriáiban hét magyar film indul, közölte korábban az MTI.

A diákfilmek között kapott helyet Barkóczi Noémi Second Hand című animációs filmje, Wunder Judit Kötelék című alkotása, Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című munkája, valamint Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotása. 

A rövidfilmek válogatásában lesz látható Szabó Virág rendezésében a Tóth Krisztina idős nőkről szóló novellájából készült Wellness című alkotás, és Kölcsey Levente apa nélküli kiskamaszról szóló Zabigyerek című filmje, amelynek éppen Szarajevóban lesz a világpremierje.

Az augusztus 11. és 18. közötti filmmustrán láthatja a közönség Simonyi Balázs Ultra című alkotását, amely öt versenyző küzdelmét mutatja be a 246 kilométeres Spartathlon futóversenyen. Az ultramaratonisták egyike maga a rendező. 

Versenyben nem szerepel magyar játékfilm, de a Fókuszban című vetítéssorozat keretében láthatja a közönség Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámáját, valamint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotását. 

A fesztivál honlapján is olvasható összegzés szerint 7 játékfilm, 14 dokumentumfilm, 10 rövidfilm és 13 diákfilm száll versenybe a Nyugat-Balkán egyik legjelentősebb filmfesztiváljának a fődíjáért, Szarajevó szívéért. A Szarajevó Tiszteletbeli Szíve díját idén Oliver Stone amerikai filmrendező és John Cleese brit színész, író kapja.

Kapcsolódók

Kimaradt?