„Amikor kiderült, hogy Golde, azt sem tudtam, ki vagyok” – világhírű musicalben kapott szerepet Éder Enikő

A Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalben a főszereplő feleségét, Golde szerepét alakítja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház és az Aradi Kamaraszínház színésznője, Éder Enikő, aki többek között Stohl Andrással, Csákányi Eszterrel, Tóth Gabival, Márton Andrással és Hevér Gáborral lép majd egy színpadra. Alföldi Róbert rendezését szeptember 10-én mutatják be a Papp László Budapest Sportarénában, a próbaidőszak kedden kezdődött egy sajtónyilvános olvasópróbával. Erről és az előtte álló kihívásról kérdeztük Éder Enikőt.

Éder Enikő tíz évvel ezelőtt találkozott a neves rendezővel A Társulat című szereplőválogató televíziós showműsorban. Nem tagadja: a felkérés egyben meglepő és megtisztelő. Szerinte nincs két ugyanolyan próbafolyamat, és mindegyik előtt felmerül benne, hogy vajon méltón helytáll-e majd. Tény azonban, hogy ezek a kételyek jelenleg még erőssebbek: „ez az állapot most fokozottan így van, mert elismert színészekkel dolgozom. Nyilván szeretném, ha elfogadnának. Csákányi Eszter meg Stohl András is közvetlen partnerem lesz a színpadon, felmerül bennem, hogy ők vajon mit várnak el tőlem, mert valószínűleg nem ismerik az eddigi alakításaimat” – fogalmazott. Arról is tájékoztatott, hogy talákozásukkor a színésztársai melegen üdvözölték, úgy viszonyultak hozzá, mintha már sok éve együtt dolgoznának.

„Amikor kiderült, hogy Golde, azt sem tudtam, ki vagyok”

„Határozottan meglepett, hogy ilyen messzi távolból rám gondoltak, miközben olyan sok a jó, tehetséges és híres színésznő Budapesten. Meglep, mert ha nem ott élsz, sokkal nehezebb bekerülni ebbe a körforgásba, és elérni, hogy egyáltalán a neved eszébe jusson valakinek. Miután az első sokkon túl voltam, elkezdtem gondolkodni, hogy vajon melyik szerepet kapom. Meg voltam győződve, hogy biztos valamelyik lány szerepére kérnek fel, de amikor kiderült, hogy Golde, azt sem tudtam, ki vagyok” – számolt be a Maszolnak Éder Enikő. Elmondta, nagyon jókor jött a felkérés, de egyébként is ez egy olyan lehetőség egy színész életében, amit lehetetlen visszautasítani.

Nagy kihívás a számára, hogy hogyan lesz majd a vele egyidős színésznők által alakított lányok édesanyja az előadásban. „30–40 között kezdek arra rájönni, hogy ez az a kor, amikor a 20 éves fiatal lánytól a 75 éves nagymamáig minden karaktert el kellene tudni játszani. Ez az a periódus, amikor még játszhatsz fiatalt, de már játszhatsz időset is. A Golde két nagylányát játszó színésznők velem egyidősek, ez elég nagy kihívás” – mesélte.

A próbaidőszak kedden kezdődött egy sajtótájékoztatóval egybekötött olvasópróbával, amelyen többek között kiderült: bár a jogtulajdonosok szigorú szabályaihoz valóban ragaszkodniuk kell, Alföldi megtalálta annak a módját, hogy a történet hogyan tehető mégis aktuálissá, hogyan építheti be a kézjegyét az 1971-es musicalbe. Olyan újszerű viszonyokat hoz be a rendező, amelyekről a néző nem is gondolná, hogy belefér a Hegedűsbe, tájékoztatott Éder Enikő.

Alföldi: ha a fejünk fölött nem kezdenek el kavarani, továbbra is jól ellennénk egymással

Inkább nem parafrazálnánk, mert a 24.hu tudósítója remekül summázta Alföldi Róbert tájékoztatóját, eképpen: „azt gondolom, hogy valami olyasmit kap el a darab, amiről ma úgy érezzük, hogy különösen rólunk szól. Arról, hogy attól függetlenül, hogy miben hiszünk, mit eszünk, iszunk, hogyan tiszteljük és szeretjük az isteneinket, lehet, hogy ezekben vannak különbségek, de azért a hétköznapi életben egész jól elvagyunk egymással”. A rendező szerint „ha a fejünk felett nem kezdenének el mindenféle emberek kavarni”, akkor „függetlenül attól, hogy más istenben hiszünk, más a kultúránk, másak a hagyományok”, az emberek továbbra is jól ellenénnek egymással.  

A jelen produkció is azt bizonyítja, hogy a szakmán belül az emberek jól megvannak egymással, véli Éder Enikő, hiszen függetlenül attól, hogy más országból jött, őt is meghívták játszani, nem is akármilyen szerepet. Ennek ellenére ő is érzi, hogy sokszor „megfertőzödött a viszony az emberek között”, hiszen például itthon érte támadás azzal kapcsolatban, hogy miért vállalja el a felkérést. Nem tudnak annak örülni, hogy valaki kap egy ilyen jellegű munkát, hanem van, aki inkább ideológiai ügyet csinál belőle. „Egy színházi gondolkodó emberrel dolgozhatunk, aki nagyon jól ismeri a szakmáját, és mélyen végiggondolja azt, amit megrendez” – fogalmazott a színésznő Alföldivel kapcsolatos gondolatairól. „Ugyanolyan komolyan átgondolja a viszonyokat itt is, mint a prózai színházban”, tette hozzá.

„A Társulat mindenképpen előzménye a jelenlegi felkérésnek”

De hogyan is merülhetett fel az alkotókban a temesvári színésznő neve? Alföldi Róbert és Éder Enikő tíz évvel ezelőtt találkoztak az M1 televíziós csatorna A Társulat című szereplőválogató showműsorában, ahol a versenyző színészek és énekesek hétről hétre azért küzdöttek, hogy főszerephez jussanak a Szikora János által rendezett István, a király rockoperában. A bemutatott produkciókat egy öttagú zsűri értékelte: Szikora János és Alföldi Róbert rendezők, Szulák Andrea színésznő, műsorvezető, Keveházi Krisztina balettművész és Kocsák Tibor zeneszerző.

2007-ben Éder Enikő is megmérettette magát, nem is akármilyen sikerrel, hiszen az övé lett Sarolt szerepe, bár eredetileg Réka szerepére pályázott, hiszen ugyanabban az évben őt alakította a Temesváron rendezett rockoperában. Alföldi Róbert a műsorban soha nem titkolta, hogy Éder Enikőt kiváló színésznőnek tartja. „A műsor mindenképpen egy előzménye a jelenlegi felkérésnek, hiszen A Társulat nélkül nem ismerkedek meg sem Alföldivel, sem pedig Rosta Mária producerrel” – fogalmazott a színésznő. Bár 2009-ben a Géniusz, az alkimista című filmben egy epizódszereplőt alakított Alföldi és Stohl mellett, ilyen formában, mint ahogyan a jelenlegi produkcióban, először dolgozik együtt az említettekkel.

Nyitott a magyarországi és a hazai lehetőségek irányába is

Joggal merül fel a kérdés, hogy amennyiben gyűlni kezdenek a hízelgő felkérések, Éder Enikő tervez-e hosszú távon Magyarországon élni, játszani. Elmondta, tíz évvel ezelőtt a műsorba való jelentkezéskor ilyen indíttatás nem volt benne, inkább ki szerette volna próbálni magát egy új helyzetben, ráadásul a temesvári István, a király miatt ez evidenciának is tűnt. „Nem volt egy tudatos döntés, hogy akkor most nekiállok Magyarországon építeni a karrieremet” – nyilatkozta.

Szerinte mindkét országban vannak lehetőségek és jó rendezők: „nyitott vagyok mindkét irányba, de nem érzem azt, hogy csak akkor teljesedik ki a karrierem, ha Pesten élek, vagy ha musicalekben játszok, mert a prózai színház nekem nagyon fontos. Mi, színészek egy köztes állapotban lengünk, ez a fajta rugalmasság meg kell legyen bennünk, hogy ha hívnak, menni kell. Persze ha úgy alakul, hogy nagyon sok magyarországi felkérés lesz, akkor ideig-óráig nyilván oda kell költözni, de nem kizárólagos célom meghódítani Budapestet” – mondta a színésznő.

Éder Enikő 1980-ban született Kézdivásárhelyen. 2002-ben szerzett diplomát a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem színész szakán Ferenczi István és Gáspárik Attila osztályában. Az egyetem elvégzése után Gyergyószentmiklóson kezdte a pályáját, egy évig a Figura Stúdió Színházban játszott, majd 2003-ban a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházhoz került, ahol ma is a társulat tagja. Az Aradi Kamaraszínházban 2010 óta játszik.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?