Mosoni Emőke: megtépázták a szakmai önérzetünket

Új főszerkesztője van a Román Televízió (TVR) bukaresti magyar adásának, az intézmény vezetősége Mosoni Emőke újságírót nevezte ki a tisztségbe. Az új főszerkesztő Kacsó Sándort váltja, aki mintegy évtizedig irányította a magyar szerkesztőség munkáját.

Mosoni Emőke a maszol.ro-nak hétfőn elmondta: korainak tartja még a terveiről beszélni, hiszen a TVR-nek még nincs költségvetése. „Csak vágyaink vannak. Szeretnénk folytatni azt a munkát, amit elkezdtek annak idején a magyar szerkesztőség létrehozói: minőségi műsorokat gyártanánk a nézőknek" – jelentette ki.mosoni

A magyar adás vezetője egyelőre nem változtatna a szerkesztőségi munkán. „Minimális költségvetéssel dolgoztunk eddig is. Kényszerhelyzetben vagyunk, az eddigi jelek szerint annyi pénz sem lesz, amennyi eddig volt. Így tulajdonképpen a szükség fogja hozni, hogy valamiféle átstrukturálást végezzünk" – magyarázta.

Mosoni a legnagyobb kihívásnak azt tartja, hogy a szerkesztőségi munkán ne éreztessék hatásukat a február elsejétől érvénybe lépő kollektív elbocsátások. „Megcsappant a létszám, a szakmai önérzetünket megtépázták. Szeretném úgy összerázni ezt a szerkesztőséget, mintha nem történt volna ez a hatalmas érvágás február elsejétől" – fogalmazott az újságíró.

Mosoni Emőke 1998 óta tagja a román televízió bukaresti magyar szerkesztőségének, 2000-től állandó alkalmazott, jelenleg két műsort szerkeszt, a Heti Krónikát és a Sajtóban című adást. A főszerkesztői megbízatás egyelőre hat hónapra szól, a televízió versenyvizsgát fog meghirdetni a posztra.

Mint ismert, a román televízió tavaly nyár óta leállította az új műsorok gyártását, és nagymértékben ismétléseket közöl, miután drasztikus megszorító intézkedéseket alkalmazott a tavaly júliusban kinevezett új vezetőség. A kollektív elbocsátás is része volt ennek az intézkedéstervnek. A román televízió február 1-jétől körülbelül 700 fővel csökkentette alkalmazottainak a létszámát, így februártól az új szerkezeti felépítés szerint 2450 ember dolgozik az intézményben. A televízió vezetősége szinte valamennyi végrehajtói vezető posztra új személyeket nevezett ki.

Kimaradt?