Alföldi nyílt levelet írt a Nemzeti közönségének

Nyílt levélben fordult a közönséghez Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, aki az előadásaik iránti érdeklődést megköszönve leszögezte: a korábban meghirdetett bemutatóikat megtartják.

A Népszava online kiadásában olvasható, a Nemzeti Színház közönségének szóló nyílt levélben Alföldi Róbert kiemelte: Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével való megállapodásuk értelmében június 30-ig, szerződése lejártáig, ő vezeti a Nemzeti Színházat. "A korábban meghirdetett programjainkat és bemutatóinkat megtartjuk, a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban és a takarékosságot maximálisan szem előtt tartva fogjuk felhasználni" - fogalmazott.alf

Mint írta, az új vezérigazgató munkájához segítséget nyújtva, a miniszter által kinevezett miniszteri biztossal együttműködve, európai módon vesz részt a Nemzeti Színház átadásában. "Ahogy azt a lelkiismeretem és a felelősségérzetem is diktálja" - olvasható a levélben.

 Alföldi Róbert az előadások iránti érdeklődést a társulat nevében is megköszönve azt írta: "Manapság, ebben a teljesen átpolitizált kulturális és közéletben igazán felemelő, hogy Önök ennyire kíváncsian, nyitottan és értő figyelemmel fordulnak előadásaink felé, szem előtt tartva a művészet, a színház erejét és szabadságát a napi politikai csatározások ellenére".

A társulat szakmai hitelességét leginkább a nézők töretlen érdeklődése mutatja. "Az Önök elismerése ad erőt fiatal pályakezdő vagy akár Kossuth-díjas művészeinknek, hogy méltó módon, felelősen tudjuk továbbra is képviselni a magyar nemzeti kultúrát, ahogy - meggyőződésem szerint - eddig is tettük." 

A Népszavában csütörtökön közölt interjújában Vidnyánszky Attila, aki július 1-jétől vezeti a teátrumot arról beszélt: az a kérése, hogy a májusban bemutatni tervezett Mephisto című előadás már ne szülessen meg, ugyanis több szereplő jelezte, hogy nem kíván maradni a Nemzetiben, így viszont nem lehet majd kijátszani az előadást. "Mielőtt még rám támadnak emiatt, jelzem: efféle racionális okokból hagyott el annak idején két bemutatót Jordán Tamás, hogy megkönnyítse az átmenetet Alföldinek" - tette hozzá.

 

Kimaradt?