Székely himnusszal állítottak rekordot Magyarországon

Több mint ezerötszázan énekeltek el fúvószenekari kísérettel négy dalt a Vas megyei Táplánszentkereszten vasárnap, ezzel új magyar rekord született.

Az éneklés során a Boldogasszony anyánk című egyházi dal, az Örömóda, a székely himnusz és végül a Himnusz is elhangzott. A sikeres rekordállítás után "a magyarországi rekordok regisztrátora", a rekordok.hu képviseletében Gál Gábor közölte: 1596-an vettek részt a közös éneklésben, több mint másfélszeresen túlszárnyalva a kitűzött ezres létszámot.

Az ötlet a Szombathely melletti község általános iskolájában tanító Janászek Ferenctől, a fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar karnagyától származik, aki elmondta: a közös énekléssel Kodály Zoltán halálának 50. évfordulója alkalmából a zeneszerző emléke előtt is tisztelegtek.

Hozzátette: az énekléssel az összefogás, az összetartozás élményét kívánták erősíteni a 2600 lakosú község polgáraiban, valamint abban a több mint ötszáz vendégben, aki a segítségükre volt a kísérletben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?