Romániában jobban keresnek a közhivatalnokok, mint Magyarországon

Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a közhivatalnokok, mint Magyarországon, annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában - írta pénteki számában a Ziarul Financiar című román napilap.

A gazdasági-pénzügyi újság címlapján közölt egy cikket, amelyben a romániai és magyarországi béreket hasonlította össze a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatai alapján. Az újság szerint ellentmondásos, hogy Romániában a közhivatalnokok 7 százalékkal többet, átlagban nettó 3 320 lejt (229 ezer forint) kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3 113 lejt (214 800 forint), mert Romániában az egy főre jutó GDP 7 600 euró, míg Magyarországon 11 200 euró, ami mutatja, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában - állapították meg.

A romániai közhivatalnokok átlagban 44 százalékkal keresnek többet a román havi nettó átlagbérhez képest, Magyarországon csak 18 százalékkal többet a nettó átlagbérhez viszonyítva. A lap által megszólaltatott elemzők szerint a román közszféra "anomáliája", hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez, ugyanakkor vannak olyan szektorok, ahol túl kevés közalkalmazottnak kell elvégeznie sok munkát, máshol viszont túl sok a közalkalmazott.

Florin Godean, az Adecco Románia humánerőforrás cég vezetője szerint a versenyszféra bizonyos ágazataiban, így az IT-szektorban és a telekommunikációban is enyhén magasabbak a bérek Romániában, mint Magyarországon, ami a romániai akut munkaerőhiánnyal magyarázható - olvasható a Ziarul Financiarban.

Romániában több mint 1 millió személy dolgozik a közszférában és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy nem fenntarthatóak, és veszélybe sodorják Románia makrogazdasági egyensúlyhelyzetét.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?