„Életöröm nélkül senki nem lehet művész”


-A A+

„Összeverbuvált szuperhősöknek" nevezi Szilágyi Palkó Csaba, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Szakának tanára azokat a merész fiatalokat, akik érettségi után a színművészeti főiskolát választják. A színész-rendező-főiskolai tanártól azt igyekeztünk megtudni, mi vár az ember fiára-lányára a kolozsvári színművészetin, a felvételitől az álláskeresésig.

Miért összeverbuváltak és miért szuperhősök a színis hallgatók?

Szuperhősök, mert ehhez a pályához nagy merészség kell, úgy szoktam mondani, hogy ha színire jelentkezel, a kocka el van veszve: hisz nagyon nehéz megélni belőle, és nagyon kell szeretni a színházat. Összeverbuváltak meg azért, mert a folyamatos csapatmunka, a próbák, az egymásrautaltság miatt nagyon szoros közösségek szoktak kialakulni egy-egy évfolyamon, olyanok, amilyenek más szakokon aligha.

Tartottál nemrég egy előadást a színin zajló oktatásról, és ott azt mesélted: a fiatalok 80-90 százaléka úgy jön a színművészetire felvételizni, hogy a szüleinek fogalma sincs róla. Ennyire ciki ez a pálya vagy ennyire félnek a kudarctól?

A legtöbb szülő komolytalannak tartja ezt a szakmát, és akkor még ott van a közvélekedés is, hogy ezen a szakon elzüllenek a gyerekek. Pedig itt csak úgy lehet megmaradni, ha nagyon rendszeresen jár az ember órákra, hiányozni csak nagy ritkán, nyomós okkal, igazoltan lehet.IMG 4179

Kezdjük az elején. Mire számítson az ember, ha felvételizni akar a színire?

Van egy beiratkozási hét, ez alatt előkészítőket tartunk a jelentkezőknek. Sajnos egy egyetemi döntés értelmében már fizetni kell érte (legutóbb például 30 lejbe került naponta), korábban ingyenes volt. Ezen a héten napi 3-4 órában gyakorlatokat végzünk, átnézzük a repertoárt, zenei felkészítőt is tartunk nekik, és persze közben megismerjük őket, betekintést nyerünk a személyiségükbe is.

Tehát aki részt vett a felkészítő héten, annak nagyobb esélye van bejutni?

Ezt így nem jelenteném ki, de sokkal több idő áll a rendelkezésére, hogy beleszokjon a vizsgahelyzetbe, és nekünk, vizsgáztató tanároknak is több időnk van kiismerni őt. De nem biztos, hogy bejut, aki eljár a felkészítőkre, mint ahogy az sem biztos, hogy ha nem járt felkészítőre, akkor nem jut be. Magyarán, a felkészítő hét hasznos, de nem garantál semmit.

Hányan szoktak lenni a vizsgáztató bizottságban?

Öten, öt tanár, köztük persze az, aki a kezdő osztály vezetőtanára lesz. Nem hivatalos ugyan, de neki hangsúlyosan számít a véleménye, amikor el kell dönteni, kit veszünk fel az első évfolyamra. A felvételin a bizottság választ a repertoárból, de az előadásmódon, tehetségen túl arra is kíváncsiak vagyunk milyen az az ember, aki előttünk áll. Ezért konkrét kérdéseket teszünk fel arról, hogy miért akar színire jönni, meséltetjük a családjáról, neveltetéséről, élettapasztalatairól. Nagyon sokat megtudunk róla abból, ahogy megnyilvánul, hogy mit akar megmutatni és mit akar elfedni magából. Figyeljük, milyen a kiállása, az energiái, és arra is rögtön rájövünk, ha füllent, mint a vízfolyás.

Van recept?

Nincs. Tévhitek vannak, tanácsok röpködnek: legyél nagyon bátor, legyél nagyon őszinte a vizsgán – vagy legyél szerény, ne legyél őszinte...még olyat is hallottam, hogy a pletyka szerint le kell vetkőzni a felvételin. Nem, nem kell levetkőzni.

És korhatár?

Nincs, elméletileg nincs. Most például van egy tanítványunk, aki 29 éves.

És ideális kor, amikor érdemes színivel próbálkozni?

Nos, a 18-19 évesek rugalmasabbak, viszont sokszor nincs semmiféle élettapasztalatuk, márpedig a gyakorlatok során nagyon fontos kritérium, hogy legyen. Az első éven az egyik fő gyakorlat az érzelmi emlékezet segítségével már megélt életszituációkat felidézni és eljátszani – ehhez nyilván szükség van tapasztalatra, ami a 21-22 éveseknek már inkább megvan. Viszont ők elővigyázatosabbak, náluk meg az a veszély, hogy nehezebben tudnak játszani, ragaszkodnak az imidzsükhöz.

Fiúk vagy lányok az esélyesebbek?

Sajnos nincs egyenlőség a nemek között ebben a szakmában. Először is, férfi színészekre mindig szükség van. A drámairodalom jelentős része úgy van megírva, hogy sokkal több a férfi szereplő, mint a női. Másodszor, ha egy fiú 27-28 évesen végez, szerencsés esetben könnyebben talál befogadó színházat, mint egy ugyanilyen korú végzős lány.

Rendben, tehát a diák, akár fiú, akár lány, felvételt nyert az áhított színire. Mi vár rá első éven?

Sokan megijednek, hogy itt katonaság van. Nincs katonaság, de hozzá kell szokniuk egy rendszerhez, amit aztán a színház világa is megkövetel. Nem lehet hiányozni, nem lehet késni, ez a színházban is így van - jó, ha idejében hozzászoknak. A próbát nem lehet megkezdeni, ha Hamlet elaludt, igaz? A csoportos gyakorlatok egymásrafigyelést, kommunikációt, erős lélektani helyzeteket feltételeznek: nem lehet kimaradni, mert akkor nem működik az egész.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó színésszé váljon?

Úgy gondolom, hogy elég fontos személyiségi összetevő az exhibicionizmus: a vágy, hogy figyeljenek rám. Ezen kívül szükséges a már említett élettapasztalat. Szükséges a fegyelem, az elemző gondolkodás, az érdeklődés az ember iránt. Szokták mondani, hogy ami nem fáj, az nem művészet. Lehet, hogy így van, de aki nem ismeri az életörömöt, az sem lehet művész.szpcskint

Miket tanulnak első éven?

Megtanulják használni a már említett érzelmi emlékezetet, a képzelőerejüket, megismerik, mi az az alkotó öntudatlanság, a nyilvános magány. Meg kell tanulniuk spontánul reagálni, felkészülni arra, hogy előadás közben, a színpadon bármi megtörténhet és bármire kell tudni reagálni. Persze a kezdeti periódusban koncentrációs és önmegismerési gyakorlatokat végzünk, néma színházat, ami óvodás játszadozásnak tűnhet, de valójában visszatérés a régi élményekhez, a gyermeki képzelőerőhöz. Például ott van a tükörgyakorlat, amikor a szemben álló diákoknak tökéletesen le kell utánozniuk a másik mozdulatait, mimikáját. Vannak hallásgyakorlatok, amikor fel kell idézni minden hangot, ami hallatszik a termen belül és kívül. Meg kell tanulni hozzáérni a másikhoz, ez sokakban komoly görcsöt okoz. El kell képzelni például, hogyan viselkednék, ha az előttem lévő pohárban méreg volna? Vagy ha ez a hamutartó egy béka?

Tárgyakká kell "változni": kenyérpirító vagyok, vasaló vagyok, világbékét vagy világvégét gyártó gép vagyok... Vannak státusnövelő és státuscsökkentő gyakorlatok, bizalom-gyakorlatok, fantázia- és szabad asszociációs gyakorlatok. Van úgy, hogy meg kell masszírozniuk egymást, vagy csak hanggal irányítaniuk bekötött szemű társukat, vagy energiát kell átadniuk egymásnak. A tudatos agyműködést kiszűrő gyakorlatnál például szinte kivétel nélkül mindig obszcenitások jutnak eszükbe: testnedvek, fizikai aktusok. Érdekes, hogy az ember meg akar szabadulni ezektől, de a spontaneitás-gyakorlaton kiderül, hogy nem tud. Sok fiatalt éppen ezek a feladatsorok zökkentik ki abból az imidzsből, amivel érkezett hozzánk.

Mitől fél a színészhallgató a legjobban?

A színis hallgató, akárcsak a színész, három dologtól fél: az obszcenitástól, attól, hogy hogy hülyének nézik, és attól, hogy nem lesz eredeti. Legalábbis Keith Johnstone, az ismert színházi pedagógus szerint.

Igaz, hogy klikkszerűek a színis évfolyamok?

Sokan vetik ezt a színművészetis hallgatók szemére, pedig egyszerű a magyarázata: sokkal többet vannak összezárva, sokkal többet kell megmutatniuk magukból egymásnak, mint bármilyen más szakon. Le kell vetkőzniük gátlásaikat, sőt, évente egyszer (a "forrószéken") nyíltan és nyilvánosan elmondja mindenki mindenkinek, hogy mit gondol róla, hogy érzi magát a közelében. Ráadásul a programjuk is más, mint a többi egyetemistának, a próbák miatt. De a közösségükben valóságos családok alakulnak ki, rengeteg szeretetet kapnak egymástól, ami az évek múltával is megmarad, amikor szétszélednek, elszegődnek ide-oda, akkor is számon tartják egymás sikereit, drukkolnak egymásnak.

Nemrég beszélgettem a Váróterem projekt társulat tagjaival, ők mesélték, hogy az évfolyam 9 tagjából egyetlen egy került kőszínházhoz, hárman egész másba fogtak és a fennmaradó öt alternatív társulatot alapított. Mik az elhelyezkedési esélyei egy most végzett színésznek?

Egyre nehezebb egy kőszínház társulatába bekerülni. Viszont ha valaki igazán tehetséges, biztos megtalálja a módját, hogy játszhasson. Például úgy, hogy alternatív társulatot alapít több társával együtt. De tény, hogy be kell rendezkednünk lassan a nyugat-európai és amerikai modellre: vagyis, hogy a színészi pálya mellett szükség van egy második állásra ahhoz, hogy megéljünk.

HIRDETÉS







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X