Háromnapos évadnyitót tart az Aradi Kamaraszínház

Április 10-én kezdődik az Aradi Kamaraszínház jubileumi, tizedik évada Tömöry Péter Európa, édes hazám című drámájának ősbemutatójával. A székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közösen készült produkcióból 11-én és 12-én is láthatnak egy-egy előadást a nézők az aradi nagyszínház stúdiótermében.

A darab rendezője Szabó K. István, a szereplők: Kerkai Rita, Derzsi János, Kozáry Ferenc és a kamaraszínház alapító-igazgatója, Tapasztó Ernő.

Tömöry Péter költő, író, műfordító, rendező és dramaturg. Kolozsváron született, dolgozott a bukaresti televízió magyar adásának szerkesztő-rendezőjeként, volt a debreceni színház dramaturgja, a kecskeméti Katona József Színház vezető rendezője, a veszprémi és a zalaegerszegi színház rendezője, a Badische Landesbühne főrendezője, majd a bonni Euro Theater Central vezető rendezője és művészeti tanácsadója.

Története alapjául az szolgált, hogy az 1989-ben Németországba emigrált, ahol néhány napot egy menekülttáborban töltött. Akkor a saját bőrén tapasztalta, milyen, ha egy felnőtt ember elhagyja a hazáját, tele van szorongással, kétellyel, és elvágva minden szálat, arra vár, hogy beengedjék egy másik országba, ahol az álmait megvalósítva új életet kezdhet. A dráma a várakozás gyötrelmeiről szól.

„Amikor írtam 199-ben megírtam a Badische Landesbühne felkérésére, nem gondoltam, hogy aktualitása mind időben, mind térben idáig »migrál«. Nem állt szándékomban a színházba visszavinni, talán éppen személyes, erdélyi érintettségem okán. Ennek ellenére a cselekmény egyik szereplője sem én vagyok, de emberközelben éltem meg annak a magyar-sváb, román-szász, keletnémet és kurd migráns »megváltást váró« történetét egy nyugatnémet menekülttáborban” – idézi a kamaraszínház közleménye a szerzőt.

Április 10-én 19 órától az esti teljes bérletek, 11-én 18 órától a délutáni teljes bérletek, 12-én 19 órától a meghívók, a diák-, valamint a tanárbérletek érvényesek. Jegyek a nagyszínház jegypénztárában válthatók.

Kapcsolódók

Kimaradt?