Két erdélyi előadás szerepel a Pécsi Országos Színházi Fesztivál versenyprogramjában

A június 8. és 17. között megszervezett Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjában a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat és a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik előadása is szerepel.

A marosvásárhelyi társulat a Radu Afrim rendezte Retromadár blokknak csapódik és forró aszfaltra zuhan című előadásával lesz jelen, a Kolozsvári Állami Magyar Színház pedig Makszim Gorkij: A mélyben című előadásával szerepel a programban, amelyet Yuri Kordonsky rendezett.A POSZT versenyprogramjába a két idei válogató, Árkosi Árpád rendező és Kovács Dezső kritikus a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül 7 nagyszínpadi és 7 kamara produkciót válogatott be, melyeket a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és Kamaraszínházában, illetve a pécsi EXPO Centerben tekintheti meg a szakmai zsűri, valamint a fesztivál közönsége.

Kapcsolódók

Kimaradt?