Erdélyi értékek kerültek be a Magyar Értéktárba

Döntött a Hungarikum Bizottság: kiemelkedő nemzeti érték lett Kós Károly életműve, az aradi Szabadság-szobor, Torockó épített öröksége, valamint a nagybányai művésztelep és festőiskola, tájékoztat az RMDSZ.

Nagy öröm számunkra, hogy az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság felterjesztései bekerültek a Magyar Értéktárba, hiszen ezeket ezentúl az egész nemzet számára jelentőséggel bíró értékekként tartják számon – jelentette be Hegedüs Csilla, az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság elnöke azt követően, hogy kedden a Hungarikum Bizottság ülésén vett részt Egerben.Mint elmondta, a Magyar Értéktárba bekerült erdélyi értékek következő lépésként hungarikummá válhatnak – mindehhez egy újabb felterjesztés és annak elfogadása szükséges. A hungarikumok közé sorolás a magyarság egésze számára fontos értékként definiálja majd a felterjesztetteket, és segíti minél szélesebb körben való megismerésüket.

A Hungarikum Bizottság ugyanezen az ülésen a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét. A Hungarikumok Gyűjteményébe így már 64 érték tartozik, a Magyar Értéktár pedig 152 tagúra bővült. (MTI)

„Amikor másfél évvel ezelőtt megalakítottuk az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottságot, azt vállaltuk, hogy Erdély tárgyi és szellemi örökségének biztonságot nyújtunk, hogy feltérképezzük azokat az értékeket, amelyek az évek során kiemelkedően hozzájárultak közösségünk formálásához. De nem titkolt szándék volt ezeknek az értékeknek idővel a Magyar Értéktárba való felvétele, hiszen így elismerésben részesülnek az egész magyar nyelvterületen. A mai döntés egy kezdő, de nagy lépés efelé, hiszen a Magyar Értéktárba való bekerülésük révén most először szereztek kiemelkedő nemzeti érték-státust erdélyi értékek” – értékelte Hegedüs Csilla.Úgy véli, bár nincs vita arról, hogy Erdély mennyire is gazdag magyar vonatkozású tárgyi és szellemi örökség terén, ennek az egyértelmű ténynek fontos az intézményesítése is. „Ahogyan az Erdélyi Értéktár is vállalta az összegyűjtött értékek feletti őrködést, azt reméljük, a Magyar Értéktár által Magyarország is védnöke lesz a befogadott értékeknek, hozzájárul megőrző munkánkhoz” – tette hozzá.Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöki tisztségét is ellátó szakember arra is emlékeztetett: az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság törekvései között szerepel a magyar közösség büszkeség-érzetének erősítése az épített, tárgyi és szellemi örökség megfelelő hasznosítása által, de a turisták térségbe való bevonzása is.

„Az ősök munkájának elismerése ugyanakkor azt is üzeni a fiatalabb generációnak, hogy érdemes itthon maradni, érdemes itthon jövőt tervezni, hiszen csakis addig a pillanatig lehet élő egy közösség, amíg a felnövő nemzedék megőrzi és gyarapítja értékeit” – összegzett Hegedüs Csilla.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?