Díjátadás a magyar kultúra napján Nagyváradon

Vasárnap, a Magyar kultúra napján a nagyváradi Szigligeti Színházban tartottak gálaestet, melynek során átadták a Magyar kultúráért plaketteket, díjakat és az életműdíjat, valamint a Jakobovits Miklós-díjat.

A gálaesten a rendezvény magyarországi fővédnöke, Halász János országgyűlési képviselő, a Magyar Művészeti Akadémia felügyelőtestületének elnöke és Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke mondott köszöntőbeszédet. Előbbi kihangsúlyozta, hogy bár nem piros betűs ünnep az anyaországban sem, de a magyar kultúra napja összetartozásunk ünnepe is, utóbbi azt is elmondta: Kölcsey Ferenc Himnuszának sorai ma is időszerűek és a közösséget teremtő és összetartó értéket átadásának szerepéről is szólt.

A Magyar kultúráért díjak átadása következett, a laudációkat Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke olvasta fel, egyetlen kivétellel, Fábián Enikő színművészt pályatársa, Hajdú Géza laudálta. A plakettet Ferkő Jenő erdészmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus képviseletében Darabont Alíz, és a Vura Vinotéka alapítója, Vura Ferenc vehetett át.

Magyar Kultúráért díjat Fábián Enikő színművész mellett a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológia Líceum képviseletében Zalder Éva igazgató, a Váradi Dalnokok képviseletében pedig annak alapítója, Agyagási Ernő vett át. Életműdíjban Makai Zoltán  nyugalmazott villamosmérnök részesült.

A Jakobovits Miklós díjban ebben az évben rendhagyó módon nem képzőművész, hanem műgyűjtő részesült. A díjat ifj. Böhm József vehette át Jakobovits Márta képzőművésztől. Mint az a Jovián György festőművész által felolvasott laudációból kiderült, id. Böhm József Nagyváradon kezdte a kortárs művészek képeinek gyűjtését, melyet –akárcsak az orvosi hivatást – fia is folytatott Berlinben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?