Leckehangversenyeket kapnak a várostól a csíkszeredai iskolások

A második leckehangversenyt tartották meg hétfőn Csíkszeredában abból a talán országszerte egyedi kezdeményezés-sorozatból, mely révén Csíkszereda önkormányzata zeneoktatásban részesíti az iskolásokat. A cél a komolyzene megszerettetése – ezúttal 3 lej fejenkénti beugróval.

Gyerekzsivajban fürdött hétfőn 13 órakor a Csíki Mozi előtti tér, akkor rajzottak ki a teremből azok az iskolások, akik az immár második leckehangversenyen vettek részt a helyi önkormányzat újonnan elindított ismeretoktató programja keretében. A tavaly év végén hozott tanácshatározat révén ugyanis fejenként mindössze 3 lejért nyílik ki a zenevilág a gyerekeknek.

A Ráduly Róbert Kálmán polgármester által javasolt és megszavazott tanácshatározattal a cél ugyanaz, mint a korcsolyaoktatás- vagy úszásoktatás programban is: megszerettetni a gyerekekkel a klasszikus zenét, és értő közönséget nevelni. Ugyan a tanácshatározat az általános iskolák felsőbb tagozatain járó diákokat célozza meg, a mozi terem nézőterének befogadóképességének hála, a Nagy István Művészeti Líceum osztályai közül is beférnek a leckehangversenyekre.

A 2016/2017-es tanévtől indult nevelő koncertsorozatot eleve a Nagy István Művészeti Iskola tanárai és a Csíki Kamarazenekar tagjai közreműködésével hozzák létre.

A hétfői koncerten, akárcsak a novemberi, Adorján Csaba zenetanár, a Csíki Kamarazenekar tagja vállalta a mesélő, avagy házigazda szerepet. Ezúttal a népdal és a műdal közti különbségek bemutatására tették a hangsúlyt, míg az év végi nyitánykor Vivaldi A négy évszak művéből az Ősz és a Tél részletekkel ismerkedtek a diákok.

A hétfői koncertről kijövő elsősöket kísértük el egy útszakaszon, a szomszédban levő Nagy István líceum felé. "Nagyon érdekes volt. Volt egy nagy fehér hegedű, aminek a használatában semmi köze nincs a hegedűnek, bottal ütötték a húrokat: gardony a neve" – mondta érdeklődésünkre egy kisdiák.

A többiek is egyetértettek, majd sorolták, hogy volt a koncerten „kontra” is - éppen Adorján Csaba kezében -, és az olyan hegedű, amelyen csak három húr van, „és érdekes hangot ad”.

A program során, ebben a tanévben négyféle hangversenyt tartanak, mind a négyből nyolcszor. A klasszikus zenei koncertek mellett a dzsessz és a klasszikus zene kapcsolatát is boncolgatják majd. a csíki kamarazenekar tagjai korábban is jártak leckehangversenyekkel óvodákba, de ennyire szervezett formában ez premier Csíkszeredában – de, ha jól sejtjük, talán Romániában is. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?