Történelem vert serege a Magyar Operában

Bornemissza Eszter Menet című installációja nyílt meg csütörtökön este a Kolozsvári Állami Magyar Opera emeleti csarnokában.
A fej nélküli, keresztre feszített alakokra emlékeztető papír-ruhák olyanok, mint a történelem véres fejezeteinek egy-egy névtelen és arctalan áldozata. Test nélküli alakok, statikusan „menetelnek" – a nézőre van bízva, hogy honnan és hova tartanak.IMG 3930

„A menet az emberi létezést jelenti. Bornemissza Eszter arra szólít fel ezzel az alkotással, hogy tudomásul vegyük sorseseményeinket. Nincs végkifejlet, csak a menetelés van" – mondta a kiállítást méltató Egyed Péter filozófus.IMG 3933

Az installációt először az egri Kis Zsinagóga nevű kiállítóhelyen mutatták be és kétségtelenül a hely, a halálmenet gondolata inspirálta – mondta a maszol.ro-nak a művésznő. – De miközben dolgoztam rajta, és keletkeztek ezek a koszos, véres, rongyos figurák, elkezdett tágulni számomra is ennek a menetnek az olvasata. Minden vert menetet szimbolizál: háborúból hazatérő menetet, megalázott, kiszolgáltatott embereket, normális emberi mivoltukból kirángatott és valami nagy ügy érdekében elcibált és ott porig megalázott embereknek a menetét jelenti számomra.IMG 3934

IMG 3935

Bornemissza Eszter a nézőre bízza, hogy kilátástalanságot sugall-e az installáció vagy kiérezhető némi remény is az emberiség testetlen és dicstelen meneteléséből.IMG 3939

Mindig, amikor azt látom és hallom, hogy emberek – akár Afrikában, akárhol másutt - elkezdik öldösni egymást, mert az egyik egy kicsit más, más a bőrszíne, más a szokásai, „van sapkája vagy nincs sapkája" – arra gondolok, hogy ezek tényleg nem hallottak a történelemről? Nem tudják, hogy ezt már hányszor eljátszották? Hányszor rángattak ki normális életükből fiatal, életerős embereket, akiknek otthon kéne a csajokat kergetni, szerelmesnek lenni, családot alapítani – és küldték őket a halálba valami nagy eszme nevében, amibe jó esetben, ha túlélik is, belerokkannak – foglalta össze Bornemissza Eszter alkotásának üzenetét.IMG 3946

Bornemissza Eszter Erdélyből származik, jelenleg Magyarországon él. Matematikából szerzett diplomát és ebből is doktorált, textilművészettel a kilencvenes évektől foglalkozik. Textilművészként sorra nyerte a díjakat Magyarországon és külföldön, Hollandiában, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban. Kezdetben csoportos kiállításokon szerepelt, önálló tárlattal 2001-től mutatkozott be Budapesten az Újpest Galériában és a Vigadó Galériában, a Pécsi Kisgalériában, Szobon a Börzsöny Múzeumban, valamint Franciaországban. Művészetére a kifinomult színérzék, a női finomsággal párosult erőteljes kifejezés és a technikai tökélyre való törekvés jellemző. (forrás: artportal.hu)

Az installáció február 7-éig tekinthető meg a Kolozsvári Magyar Opera emeleti csarnokában.

Kimaradt?