Kabai Lóránt kapja a FISZ frissen alapított Csáth Géza-díját

Kabai Lóránt miskolci születésű költő, szerkesztő és irodalomszervező kapja a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) frissen létrehozott Csáth Géza-díját csütörtökön Budapesten.

Az elismeréssel az irodalmi szervezet a magyarországi díjazási rendszer és kulturális élet problémáira is szeretné felhívni a figyelmet. A FISZ közleménye szerint a kizárólag adományokból alapított elismerés mellé "egy fél disznót kap Kabai Lóránt, a Balassa János utca 6. számnál, a Neurológiai Klinika előtt, konkrétan tehát ott, ahol Csáth Géza agyát eltemették".A "hasított disznót" a díjazottnak saját vállán kell elcipelnie a közeli Gólyába, ahol a FISZ éves közgyűlést tart.

Csáth Géza halála előtt úgy rendelkezett, hogy szívét, máját és agyát szállítsák el Budapestre az akkori Elme- és Idegkórtani Klinikára, hogy ott vizsgálják meg, ahol ő is dolgozott. Így került a fővárosba az egyébként Szabadkán eltemetett orvos és író agya, a mai Neurológiai Klinika kertjébe.

A Csáth Géza-díj alapításának ötlete Zoran Gasi macedóniai születésű, albán származású, szerbiai költőtől és képzőművésztől származik. Az újvidéki Új Symposion folyóirat alkotóival jó kapcsolatot ápoló Gasi még a nyolcvanas években állt elő a kiemelkedő avantgárd alkotóknak szánt díj ötletével, amely jól illeszkedik Csáth Géza irodalmi munkásságához és mítoszához - írják.A közleményben hozzáteszik: a Csáth Gáza-díj aktualitását a hazai kulturális életben érzékelhető eltolódás, a magánmecenatúra hiánya adja, ennek megfelelően az elismerést magánszemélyek, az adott év kuratóriumának tagjai finanszírozzák. A kuratórium tagjai a FISZ visegrádi táborának nulladik napi mindenkori résztvevői.

A díjátadót követő közgyűlésen választják meg a szervezet új elnökségét és elnökét is, amelyek betöltésére októberben írt ki pályázatot a FISZ. A hivatalos program zárásaként Horváth Imre Olivér Nem szimpátia című könyvét mutatják be, amely frissen jelent meg a FISZ gondozásában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?