Pénteken mutatják be Kolozsváron Botházi Mária könyvét

Péntek délután 6 órától mutatják be Botházi Mária Boldogság juszt is a tiéd című könyvét Kolozsváron, a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében (Napoca/Jókai utca 16. Szám, I. emelet). A szerzővel Tofán Koós Imola beszélget.

„Az erdélyi hétköznapokra, a honi lét valóságára közelítő írásait gyűjtötte egybe Botházi Mária.

Néhány jól körvonalazható tematika jelenik meg a kötetben: több írás a nőiség, a női lét sajátságainak megélése kapcsán született, ami talán tájainkon nem ugyanolyan, mint a médiából visszaköszönő nő-kép – megvannak a maga egyedi, igen gyakran sajnálatos jellemzői, amely társadalmunk, neveltetésünk, közgondolkodásunk lenyomataként kísérik életünket.

Az írások egy másik része a kisebbségi létről szól, melynek hétköznapi megéléséről szintén keveset olvasni” – ismerteti a könyvet a Koinónia kiadó.

Botházi Mária Székelyudvarhelyen született 1977-ben, a Krónika napilap, majd a Transindex szerkesztőjeként dolgozott, írásai több erdélyi folyóiratban megjelentek. Jelenleg a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Újságíró szakának tanára, tárcáit a Főtér.ro közli.

Kapcsolódók

Kimaradt?