„Soha nem értettem azokat a filmeket, amelyekben humor nélkül próbálnak beszélni” – interjú Reisz Gábor filmrendezővel


-A A+

Az 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében a VAN Filmzenekar először koncertezett erdélyi közönség előtt. Az együttes a 2014-ben bemutatott VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéjét adja elő, a zenekart a stábtagok és a film szereplői alkotják. A film rendezőjével, Reisz Gáborral a VAN-ról, filmzenéről, sikerről beszélgettünk, aki azt is elmondta, régi álma, hogy egyszer egy film noirt rendezzen.

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film a kivándorlás témakörét, családi és szerelmi kapcsolatokat, a 21. századi Budapestet tematizálja, humorosan, őszintén. A film hazai és nemzetközi porondon is sikereket halmozott, részt vett a Karlovy Vary filmfesztiválon. Reisz alacsony költségvetésből, szűk stábbal dolgozott, a film egyben a diplomamunkája is. A rendező egy személyben volt forgatókönyvíró és operatőr is, a zenét Csorba Lóránttal, a Lóci játszik frontemberével együtt szerezték. Reisz Gábor tornatanárnak készült, az ELTE filmszakán tanult, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti egyetemen diplomázott.

Hogyan születtek meg a számok, a filmzene megírása mennyire volt egy tudatos alkotási folyamat?

Úgy kezdtünk el a filmzenével foglalkozni, hogy Áron (Ferenczik Áron, a film főszereplője – szerk. megj.) feljött hozzám, és nem volt jobb dolgunk, úgyhogy próbáltunk valami kreatívat csinálni. Abban az egészben a világon semmi tudatosság nem volt. Szép lassan akkor kezdett ez a dolog élesebbé válni, amikor Lóci (a film másik zeneszerzője, a Lóci játszik frontembere – szerk.megj.) beszállt. Csorba Lócit én még az ELTE-ről ismerem, együtt tanultunk ott filmtörténetet, anno ő ilyen időszakos barátom volt. Tudod, amikor együtt jártok egyetemre akkor a barátod, aztán elválnak útjaitok, de amikor találkoztok, akkor mindig ugyanott folytatjátok. Őt megkerestem ezzel az egésszel és vicces volt, mert Lóci nagyon kritikus csávó, és azért csóválta a fejét a dalokkal kapcsolatban.

Azt mondta, hogy talán két dal van az egészben, amivel lehet valamit kezdeni. Ebből aztán több lett. Akkor kezdtük el rendesen komolyan venni, akkor került egy más szintre, amikor tudtuk, hogy ebből felvétel lesz. Úgyhogy a tudatosságot én onnantól datálnám, amikor Lócit megkerestem, mert akkor már lehetett tudni, hogy ebből lesz film. Ez a film nagyon sokáig forgott. 2012-ben kezdtük el forgatni és 2014 áprilisában volt az utolsó forgatási nap. Szerintem Lócit 2013 telén kerestem meg, mert tudom, hogy azon a helyen ültünk, ahol forgattunk is, a Krimó nevű Kazinczy utcai kiskocsmában.Ha arra vonatkozik a kérdés, hogy mennyire akart tudatosan része lenni egy ilyen életérzés elkapásának, akkor az az igazság, hogy ha csinálsz valamit, akkor azzal próbálsz valamit kifejezni. Igazából megpróbálod minél több módon ugyanazt elmondani. És én ezt próbáltam, ez volt a lényeg. Persze tudom, hogy a mai világban a marketing mennyire fontos, és azzal is tisztában voltam, hogy ezzel a dologgal több nézőhöz el lehet jutni, tehát volt ebben tudatosság, de nem ezért találtuk ki, hanem mert egyszerűen így jött.

Az alkotás folyamán derült ki, hogy ezek a számok tényleg annyira jók, hogy megérnek egy koncertet vagy eleve úgy indult, hogy ti ebből feltétlenül lemezt és koncertet akartok?

Nekem volt ilyen álmom, régebben is, igen. Mondhatni, hogy ez a dolog elérte a célját, de kezdetben nem mondtam el senkinek, hogy nekem mi a tervem.

Teljesen pozitív értelemben mondom, de a zenéteknek az is különlegessége, hogy nem föltétlenül gyakorlott énekesek vesznek részt benne. Áron, aki a dalokat felénekli, szintén csak hobbiból foglalkozik a zenével, ha jól tudom.

Abszolút. Áronról azt kell tudni, hogy filmrendező, drámatagozatos iskolába járt, egyébként énekesek között is meglepően tisztán tud énekelni. Nem profi, képzett énekes, de egy hamis hangot nem énekelt a felvételek alatt.Áron vett részt valaha élőben is a koncerten, vagy ez a koncepció, hogy őt csak kivetítve látjuk, halljuk?

Nem, ez sem egy koncepció. Az volt a koncepció, hogy lesznek koncertek és előadjuk őket. Akkor, amikor ez a dolog már élessé kezdett válni, amikor már felvételeket csináltunk a stúdióban, akkor Áron lemondta ezt az egészet. Mondta, hogy ő beadott másfél, két évet ebbe a filmbe, de ő ezt nem bírja tovább csinálni, mert ő filmrendező, nem színész és nem showman, és, hogy ezt értsem meg. Tökre meg is értettem, viszont bajban voltunk, mert addigra már megcsináltuk a filmzenét, megcsináltuk a dalokat, ráadásul bele is szerettünk. Ha csinálsz valamit, azt kell tudnod szeretni, főleg az elején. Mi nagyon szerettük, úgyhogy ez egy mélypont volt, nem tudtuk, hogy mit fogunk csinálni.És akkor jött az ötlet, hogy ha Áron azt mondja, hogy nem akar fellépni, neki a koncerttel van baja, akkor mi van, ha ezt valahogyan megoldjuk. Az első ötlet az volt, hogy Skype-on fog énekelni, de az kivitelezhetetlen jelen pillanatban, mert nem lehet szinkronba hozni. Az volt a második ötlet, hogy csináljunk felvételeket, mert az is működik benne, hogy budapesti helyszíneken vettük fel őt, ahol az emberek naponta járnak, mivel ez a film egy nagyon budapesti film. Ez egy megoldás volt egy problémára.

Nem titok, hogy nagyon nagy szeretettel fogadták a filmet és mindent, ami ehhez tartozott. Elég csak annyit mondani, hogy megnéztem a VAN-t és az emberek értik, hogy miről beszélek. Hogy kezeltétek ezt a sikert, mennyire számítottatok rá?

A siker az egy olyan dolog, amiről mindenki beszél. Nem akarom szétfilozofálni ezt az interjút, de azt gondolom, hogy az ember folyamatosan változik és a siker egy definiált változás. Tehát amikor te sikerben vagy pont kudarcban vagy, akkor meg tudod mondani, hogy ez miért van. Miközben ez mindig változik, az ember szerintem minden nap másképp kel fel, pedig látszólag ugyanúgy. Ez egy olyan dolog volt, amiről azt hittük, hogy „á, ez semmi”, azt is tudtuk, hogy el fog múlni. Egyrészt nagyon lassan kezdett elmúlni, és nehéz volt ezzel valamit kezdeni. Most a magam nevében, nem a zenekar nevében beszélek. Minden napomat egy picit megváltoztatta ez a dolog. Van egy határozott emlékem arról, amikor a film elkezdett sikeres lenni, és bementem egy helyre, ahol előtte többször voltam, egy tök átlagos Wesselényi utcai kocsmába, hogy azt éreztem, hogy vagy paranoiás vagyok, vagy az van, hogy most megismertek, vagy az a baj, hogy én elkezdek azon pattogni, hogy most felismertek-e vagy sem. Azt éreztem, hogy ez az, amikor az ember meg tud hülyülni.

Ha ma kezdenél el dolgozni a VAN-on, lennének-e olyan aktuális kérdések, problémák, tematikák, amelyekkel kiegészítenéd a filmet?

Az a helyzet, hogy én dolgozom egy új filmen, a Rossz versek című filmen, és én úgy érzem, hogy egyelőre az van, hogy ha nagyon foglalkoztat valami – és most is foglalkoztat valami –, akkor csak arra tudok figyelni. Szóval én ma a Rossz verseket tudom elkezdeni, nem pedig a VAN-t. Mert az történt velem, azok a dolgok foglalkoztatnak. Én ezt nem tudom váltogatni, ezek nem projektek, hanem én próbálok valamit visszaadni, ami rám hat. Tudom, nagyon művésziesen hangzik.

Az a helyzet, hogy vannak személyes dolgok, amelyek jobban foglalkoztatnak. Nekem például régi álmom, hogy nagyon szeretnék egy film noirt csinálni, fekete-fehér hangulatú krimit. De egyrészről ennek egy csomó akadálya van, másrészről belép az életedbe egy csomó olyan dolog, ami túlmegy ezen. Hiába gondolkozol a film noiron, ha beleszól az élet a mindennapjaidba. Ha meghal valaki, ha elhagyott valaki, ha szerelmes leszel vagy nagyobb dimenzióba gondolkozva, ha Magyarországon vagy a világban olyan dolgok történnek, amelyek beleszólnak a mindennapokba, akkor én nem tudok a kis film noirommal foglalkozni. Vagy ezeket elkezdem beleszőni a film noirba és akkor az lesz a vége, hogy egy idő után – ez volt most is a Rossz versekkel – felteszem a kérdést, hogy én most mit akarok jobban: beleszőni valamibe vagy pedig egyszerűen egy az egyben kimondani? És én inkább egy az egyben akarom kimondani ezt az egészet.

Ez volt a VAN-nál is. Volt egy filmtervem, egy ilyen kimatekolt drámai szituáció és azt vettem észre, hogy egyre inkább a személyes dolgaimat tuszkolom bele. És aztán feltettem a kérdést, hogy miért próbálom beletuszkolni egy szerkezetbe, karakterekbe azt, ami nem teljesen igaz, megváltoztatni azokat, miért nem lehet egy az egyben az, amit szeretnék?

A viszonylag nyomasztó hétköznapi problémákat humorral fejezed ki. Miért?

Azért használom, mert a humor nekem a legjobb dolog a világon. A humor egyszerre távolít el és szül empátiát, szerintem ez nagyon fontos. Soha nem értettem azokat a drámákat, filmeket, ahol humor nélkül próbálnak beszélni. Szerintem legalább önirónia kell ahhoz, hogy élet legyen. Az élet humoros, folyamatosan vicces, a legsötétebb része is humoros.

Volt még egy nagyon érdekes kezdeményezésetek a filmmel kapcsolatban, arra gondolok, amikor mozibuszt üzemeltettetek, konkrétan az emberek házához vittétek a filmet. Mi volt az indíték emögött?

Ez szó szerint marketing, igazából ez a moziforgalmazásról szól. Ez arról szól, hogy valamit kellene csinálni azzal a helyzettel, hogy a magyar nézők filmekre sem nagyon, de magyar filmekre különösen nem mennek. Szóval valamit ki kéne találni. Ezen mi nagyon sokat gondolkodtunk Julival (Berkes Júlia – szerk. megj.), a filmproducerrel. Ahogyan agyaltunk rajta, jött az ötlet, hogy igazából minden ilyen problémára egy kreatív csapatot szoktak felkérni. Miért ne lehetne, hogy mi is keresünk valakit, és meg fogsz lepődni, de a moziforgalmazók ezt nem akarták. A moziforgalmazók kilencven százaléka valami miatt nem akarja azt, hogy egy külső, kreatív csapat dolgozzon be. Végül egy moziforgalmazót találtunk, amelyik belement ebbe az egészbe, ez a Cirkofilm, egy kis forgalmazó. Mi elmondtuk a problémát, és a Young and Rubicam nevű kreatív csapat kitalálta, hogy a mozi végülis házhoz is jöhet.

Említetted, hogy dolgozol az új filmeden. Mit lehet tudni a Rossz versek csapatáról, témájáról?

Nagyon sok mindenben hasonlít a VAN-ra, de mégsem az. Elvileg január végén kezdjük el forgatni, valószínűleg szeptemberig eltart a forgatás. Nem lesz egy egyszerű film. Ez még mind feltételes mód, mert még nem kaptunk zöld lámpát, pár hét múlva várható a Filmalap döntése. Szerelemről szól igazából, hogy el kell-e felejteni valakit vagy sem.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X