Nyolcadszor szerveznek Könyvmaratont Nagyváradon

Csütörtökön kezdődik és szombatig tart a VIII. Nagyváradi Könyvmaraton, melynek ebben az évben a Szigligeti Stúdió ad otthont.

Verses- és riportkötet, katonatörténetek, valamint sportolókról szóló portrékötet és esszé – tartalmilag és műfajilag is változatos kínálattal várják az érdeklődőket az idei könyvmaratonon, melynek részletes programját itt olvashatják.Csütörtökön többek között Sándor Erzsi Anyavalya című kötetét mutatják be, pénteken a Lector Kiadó a könyvmaraton vendége, ekkor egyebek mellett munkatársunk, Demény Péter Apamozsár című esszékötetét ismerhetik meg az olvasók.

A Nagyváradi Könyvmaraton utolsó napján, szombaton 11 órától avatják fel a 2014-ben elhunyt költő, szerkesztő, Kinde Annamária sírkövét, aznap este pedig először adják át a róla elnevezett díjat. Ugyanaznap ismét lesz gyermekprogram és Maraton café a Silent Kávézóban este pedig Tasnádi-Sáhy Péter Kettősünnep című darabjának felolvasószínházi változatát hallhatják az érdeklődők a Szigligeti Társulat művészeinek előadásában.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?