banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kolozsváron mutatják be Dragomán György '80-as évekről szóló drámáját

Ősbemutatóra készül a kolozsvári színház: Dragomán György Kalucsni című drámáját szerdán este 8 órai kezdettel láthatja első alkalommal színpadon a közönség a Stúdióteremben.

A dráma egy erdélyi magyar kisvárosban játszódik, és egy értelmiségi család kivándorlásért folyó küzdelmét követi nyomon, tájékoztat a színház. A férj, a helyi lap szerkesztője beleszeret a szekusfőnök lányába – ez a szerelmi háromszög nem maradhat következmények nélkül. Két házkutatás között a családnak döntenie kell: mit hajlandóak feláldozni a szabadulás reményéért?Visky András, az előadás rendezője elmondta, a Kalucsni egyfajta bevezetést nyújt majd a nyolcvanas évekbe. Ezen a korszakon még nem vagyunk túl, traumáit nem dolgoztuk fel, nem váltak a közbeszéd tárgyává. Az előadás múzeumi tere eltávolítja a nézőt a látottaktól, a cinema verité eszközei ugyanakkor mindent nagyon valóságossá tesznek. Ezért az előadás azok számára is érdekes lehet, akik nem élték meg a nyolcvanas éveket. Ők felismerhetik, hogy sok vonatkozásban most is ezt az időt élik.

Az előadás megvalósításában a rendező alkotótársai voltak: Miklósi Dénes díszlettervező, Carmencita Brojboiu jelmeztervező, Lőrincz Ilona, a díszlet- és jelmeztervező asszisztense, valamint Veres Emőke munkatárs. A szereposztás tagjai: Dimény Áron, Kézdi Imola, Sigmond Rita, Kali Andrea, Albert Csilla, Szűcs Ervin, Balla Szabolcs, Buzási András, Árus Péter, Orbán Attila, Fogarasi Alpár.

Kapcsolódók

Kimaradt?