Kolozsváron ismét Fizikusok

Pénteken, január 11-én este 7 órától tekintheti meg a közönség a Dürrenmatt a Fizikusok című drámájából színre vitt előadást a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagytermében. Lori Petermann rendezése tele van kihívásokkal és fekete humorral. A tragédia vonásait is megjelenítő szatiriukus komédiaolyan konfliktusokat és félelmeket idéz, amelyek akkor válnak uralkodóvá, amikor a egymással szembenálló államok a hadviselés legkorszerűbb és legfejlettebb technológiájáért versengenek.fizikusok foto biro istvan

A világ legnagyobb fizikusa, Johann Wilhelm Möbius egy világtól elzárt idegszanatóriumba menekül, és kijelenti, hogy Salamon király folyton visszatérő látomásai kísértik. Az intézetben két másik fizikussal van együtt, akik szintén zavart elméjűek: az egyik azt hiszi magáról, hogy ő Albert Einstein, a másik pedig azt, hogy ő Sir Isaac Newton. Hamarosan kiderül, hogy a három elmebeteg távolról sem olyan ártalmatlan, mint amilyennek látszanak. A megtévesztő társaság a világhírű elmeorvossal, a púpos Mathilde Von Zahnd-dal egészül ki, akinek ördögi tervei vannak…

fizikusok2 foto biro istvanMivel Dürrenmatt drámája az 1960-as években íródott, lesújtó a felismerés, hogy a világ helyzete nemhogy javult volna, hanem romlott. Mert továbbra is felvetődik a kérdés: valójában kik az őrültek? A felfedezéseik bűnét és erkölcsi terhét viselő tudós „elmebetegek", vagy az országainkat vezető politikusok?

Kimaradt?