Európai modellé válhat az Örökségünk Őrei mozgalom

Az Örökségünk Őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsük, terjesszük mint bevált gyakorlatot, hiszen ismerni, szeretni a szülőföldet és ismerni, szeretni Európát kéz a kézben jár – erről beszélt Winkler Gyula szerdán Brüsszelben az EU Regions – Partners for Youth című workshop-on, amelynek fő témája és célcsoportja a fiatalok voltak.

„Európai identitás versus helyi, regionális identitás, sajnos sok esetben a versus kifejezést használják, azaz egymással szembe helyezik a kettőt, holott az erős helyi identitás – hogy szeretem szülőföldemet, legyen az Dél-Tirol, Bajorország, az Alföld vagy éppen Székelyföld – nem mond ellent annak, hogy erős európai identitásom legyen, sőt, a két identitásréteg véleményem szerint sikeresen kiegészíti egymást. Persze ez a kapcsolat magától nem születik meg, céltudatos erőfeszítésekre van szükség, olyan programokra, amelyek összekötik a szülőföld szeretetét, az erős helyi identitást az európai értékek tudatával és ezek szeretetével" – hangsúlyozta Winkler kiemelve, hogy Erdélyben jó eszközt hoztak létre arra, hogy összekapcsolják a helyi és európai identitást.

„Az RMDSZ kezdeményezésére 2012-ben indult el  az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket program és mozgalom. Ennek a lényege az, hogy iskolások jelképesen örökbe fogadnak egy-egy műemléket a saját vidékükön, így például örökbe fogadták a diákok már Déva várát, Vajdahunyad várát, Kolozsváron, Aradon, Brassóban az épített örökség gyöngyszemeit úgyszintén. A fiatalok ezáltal nemcsak megismerik a műemlékek történelmét, hanem csapatokat is létrehoznak és egymással is versenyeznek, honlapokat készítettek, újságokat szerkesztettek, idős személyeket kutattak fel, hogy meséljenek a kulturális örökségről. El nem tudják képzelni, hogy milyen határtalan a kreativitásuk, lelkesedésük a 15-16 éves diákoknak, ha olyan felkérést kapnak, amit szeretnek, amiben élvezettel vesznek részt" – fogalmazott az EP-képviselő.

"Hogyan kötjük össze a programot Európával? Úgy, hogy a verseny fődíja egy brüsszeli tanulmányút, idejönnek a nyertesek, megismerik az Európai Parlamentet, az európai törvényhozást, és persze a várost is, Brüsszelt. Középiskolás fiatalokról van szó, akik nagyrésze nemcsak Brüsszelt látja először, de legtöbbjük repülőn is először utazik, tehát ez csupa olyan élmény, amely maradandó lesz. Saját tapasztalatomból beszélek, hogy mennyire élmény nekem is, amikor látom, milyen érdeklődők, milyen csillogó szemekkel ülnek az Európai Parlament padjaiban ezek az egyébként tájékozott, a világra kíváncsi fiatalok, de ugyanígy lelkesek a projektek végigvitelében is. Szívesen megosztjuk a tapasztalatainkat, úgy vélem, hogy meg lehet találni az európai és a helyi, regionális forrásokat a program terjesztésére, finanszírozására és ez egy olyan bevált gyakorlat, amelyet szívesen felajánlunk" – emelte Winkler.

Jelenleg nyolc megye vesz részt az Örökségünk Őrei programban, 19 erdélyi magyar iskola kapcsolódott be, 67 műemléket fogadtak örökbe, több mint 1500 fiatal vett részt a vetélkedőkön és az elmúlt négy évben több mint 150 nyertes fiatal jött el Brüsszelbe tanulmányútra.

Brüsszelben a mozgalom

Ez a hét Brüsszelben egyébként az Örökségünk Őrei mozgalom hete volt, hiszen a hét első napjaiban a kolozsvári vetélkedő nyertesei, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai látogatták meg az Európai Parlamentet, szerdán pedig a kezdeményezés mint átvételre érdemes, bevált gyakorlat került felajánlásra a brüsszeli ifjúsági workshop-on.

Az EU Regions – Partners for Youth című workshopot Hargita Megye Tanácsa szervezte, az Európai Régiók Közgyűlése és a Régiók Bizottságának román delegációja mint társszervező, továbbá a Katalán Ifjúsági Főigazgatóság Spanyolországból, a Youth Forum európai ifjúsági szervezet, valamint a Heves és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei önkormányzat mint társult partner vett részt a szervezésben. A nemzetközi  műhelymunkán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke európai ifjúsági karaván indítását kezdeményezte.

A 14. alkalommal megszervezett esemény a régiók és városok európai hete keretében zajlik, amelyen 28 országból 187 régió és város küldöttsége vesz részt. Az október 10. óta tartó négynapos rendezvény az egyik legfontosabb esemény az EU regionális irányelvei mentén, amelyen régiós és városi közigazgatásban dolgozó tisztviselők, szakértők, oktatók és kutatók oszthatják meg egymással a regionális és városfejlesztés területén kialakult bevált módszereiket és ismereteiket. A társszervezőként részt vevő Európai Régiók Közgyűlése a régiók legnagyobb független szövetsége Európában, 35 régió a tagja, Norvégiától Törökországig.

Kapcsolódók

Kimaradt?