Hároméves a kolozsvári Váróterem Projekt

A kolozsvári Váróterem Projekt független színtársulat január 12-én ünnepli fennállásának harmadik évét. Az ünnepi alkalomból stílusosan a Mit csináltál három évig? előadásukat adják elő a Tranzit Házban (Bariţiu utca 16. szám) 19 órátót. Az előadás után pezsgőbontásra kerül sor.


A Váróterem projekt társulatot – honlapjuk szerint – 2009 őszén hozták létre végzős színművészetis hallgatók, kocogás után, eső előtt, egy kiskocsmában. Születésnapjukat azonban január 12-én, a szükséges hivatalos okmányok beszerzésének dátumán tartják. A Váróterem projekt nevet Csepei Zsolt, a társulat alelnöke adta többszörös próbálkozás után, és mivel "megegyeztek abban, hogy világhírnévre törnek", az angol elnevezést, vagyis a WaitingRoom nevet is szeretnék meghonosítani a köztudatban.

varoterem mitcsinaltal resize

A független színházi társulat a három év alatt minden szempontból bámulatraméltó munkát végzett, a kolozsvári közönség az Ismered a tejutat?, a Sorsjáték, a Szökevény szeplők és a szombaton ismét megtekinthető Mit csináltál három évig? előadásokon keresztül ismerhette meg őket. Voltak már fesztiválokon, többször turnéztak vidéki városokban és kolozsvári kocsmákban, részt vesznek ifjúsági táborokon és alternatív színházi szemléken határon innen és túl. Legutóbbi, cím nélküli előadásuk a hajléktalanokról szól.

A szombati, születésnapi előadásra a wrp_tickets@yahoo.com e-mailcímen várják a helyfoglalásokat.

Kimaradt?