Kolozsvár 2021 Egyesület: átütemezik és 2020-ig gyakorlatba ültetik az Európa Kulturális Főváros címre leadott tervet

​A kolozsvári közösség és városvezetés közösen döntött arról, hogy gyakorlatba ültetik azt a kulturális programtervezetet, amellyel a város az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázott – közölte a Kolozsvár 2021 Egyesület.

A program lebonyolítása 2017-ben kezdődik el és 2020-ig tart, legfontosabb célja pedig a Nyugat keletje című kulturális keretprogram megvalósítása. Ezen a programtervezeten több mint hat éven keresztül több százan dolgoztak: a városban működő összes ágazat és közösség képviselői, illetve hazai és külföldi szakértők egyaránt.

Emil Boc, Kolozsvár polgármestere és Alin Tișe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke a Kolozsvár 2021-es projekt megvalósítása érdekében - év végi határidővel - a program újratervezésére és ütemezésére kérte fel annak kidolgozóját, a Kolozsvár 2021 Egyesületet. Szerdán az egyesület vezetőtanácsa egyhangúlag megszavazta a projekt folytatását.

„Az év végéig partnereinkkel közösen újraelemezzük és újratervezzük a kulturális programok megvalósításának ütemtervét. Új nevet választunk, céljainkat 2020-ra tűzzük ki. Ahhoz, hogy a programok beinduljanak, működjenek és 2020-ra beérjenek van, amelynek lebonyolítása már 2017-ben kezdetét veszi. Kolozsvár különleges energiája abban a munkában és hozzáállásban is megmutatkozik, amit 6 éven keresztül végzett egy olyan kulturális terv kidolgozása érdekben, amelyet nem hagyhatunk elveszni. Kolozsvárért, most a meglévő terv köré egy újat építünk. Bízunk abban, hogy a mi hozzáállásunk egy Európa szintű konstruktív esettanulmányként lesz számontartva, és jó példával szolgálunk azok számára akik egy ilyen megmérettetésen kívánnak részt venni a jövőben. Ugyanakkor támogatjuk Temesvárt, Európa Kulturális Fővárosát 2021-ben, nem utolsó sorban temesvári kollégáinkat a programok megvalósításáért folytatott munkájukban.” – fogalmazott Ștefan Teișanu, a kolozsvári egyesület ügyvezető igazgatója.

„2016 elején úgy döntöttünk, hogy függetlenül a verseny eredményétől, elkezdjük kiépíteni az Európa Kulturális Fővárosa címre pályázó városok európai hálózatát. Célunk egyrészt az volt, hogy segítséget nyújtsunk a városoknak a pályázati anyag előkészítésében, másrészt, hogy jól működő modelleket dolgozzunk ki a kulturális programok folytatása érdekében. Eddig Nagybánya, Gyulafehérvár és Sepsiszentgyörgy Romániából, továbbá Kalamata Görögországból, Kaunas Litvániából, Herceg Novi Montenegróból, Debrecen és Veszprém Magyarországról, Magdeburg Németországból és Faro Portugáliából csatlakoztak a hálózathoz. Nyitott kapukkal várjuk a jövőben is mindazokat a városokat, amelyek egyetértenek ennek a kezdeményezésnek az elveivel és céljaival. A hálózat támogatási és együttműködési rendszereket fog kiépíteni a pályázó városok számára, valamint évente két konferencia szervezése várható, melyek közül az egyik Kolozsváron.” – nyilatkozta Florin Moroșanu, a Kolozsvár 2021 Egyesület elnöke.

Kolozsvár kulturális-, felsőoktatási-, civil-, üzleti- és közigazgatási szférájának képviselői a projekt további támogatása felől biztosítottak az egyesületet, a folytatáshoz pedig több tucat európai és nemzetközi partner csatlakozott. „Ez a jelölés révén lehetőségünk adódott újraértelmezni magunkat mint közösség, sok idő után most dolgoztunk igazán együtt. Most adódott lehetőség az európai értékek szellemében - Kolozsvár és Európa érdekében - új megoldások feltérképezésére és értelmek megfogalmazására. Hálásak vagyunk, hogy megadatott nekünk ez a lehetőség és folytatjuk az elkezdett munkát. A Projekt megy tovább, Kolozsvár megy tovább.” – zárták az egyesület képviselői.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?