Online elérhető az erdélyi folklórgyűjtemény


-A A+



Hiánypótló és egyedi online folklórdokumentációs adatbázist készített Sepsiszentgyörgyön a Romániai Magyar Néptánc Egyesület. A „Mozdulatokba vésett gyökerek” projekt keretében az elmúlt másfél évben mintegy 800 órányi zenei és táncanyagot dolgoztak fel és ebből 200 órát digitalizáltak és tettek közzé magyar, román és angol nyelven a www.folkmedia.ro honlapon, számolt be szerdai sajtótájékoztatón Deák Gyula.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke szerint a projekt célja az volt, hogy használható folklóranyaggal szolgáljanak azon táncosok, együttesvezetők, koreográfusok, pedagógusok vagy érdeklődők számára, akiknek másképp nincs hozzáférésük néptánc gyűjtésekhez, de szeretnének első kézből tanulni és fejlődni.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy összegyűjtik és digitalizálják a magánkézben levő, mindeddig feldolgozatlan folklórgyűjtéseket, mutatott rá Deák Gyula, aki keserűen állapította meg, hogy kevés magángyűjtőtől kaptak anyagokat, sokan visszautasították, hogy átadják a birtokukban lévő VHS felvételeket, elzárkóztak attól, hogy közkincsé tegyék a gyűjtéseiket.

A folklórdokumentációs projekt sikeréhez végül a Téka Alapítvány, a Bogács-Zurboló Egyesület, a Háromszék Táncegyüttes valamint Könczei Csongor, Pávai István, Sándor Csaba, Matyi István, Gábor Ferenc, Henning János, Deák Gyula Levente, Vitéz György, Ségerc Ferenc, Barabás Zsolt, Orendi István és Ádám Gyula járult hozzá a birtokukban lévő gyűjteménnyel. A gyűjtések katalogizálásában és feldolgozásában két szakember nyújt segítséget: Dr. Könczei Csongor néprajzkutató és etnokoreológus, valamint Dr. Pávai István etnomuzikológus.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke szerint a projekt részeként Sepsiszentgyörgyön létrehoztak egy folklórdokumentáló központot, amelyet felszerelték digitalizáláshoz szükséges technikai berendezésekkel. Emellet az internetes is elérhető anyagokból készítettek egy 30 lemezes DVD gyűjteményt, amelyet 120 különböző kulturális intézménynek adnak át ingyenesen.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület ehhez a munkához közel 250 ezer lej támogatást kapott az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Finanszírozási Mechanizmus alapjaiból, illetve tíz százalékos önrészt mellékelnek a kivitelezéshez.

A www.folkmedia.ro honlapon bárki elérhetőségére bocsájtják a projekt számára felajánlott, eddig magánkézben levő gyűjtések feldolgozott anyagait. Ugyanott elérhető több hasonló hazai és magyarországi internetes adatbázis is.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X