Történetek, emlékek, sztorik a Simon Endre és Simon Zsolt alkotásain a Bernádyban

Kettős tárlatnyitóval indította a nyári vakáció utáni tevékenységet a Bernády Ház, ahol kedd este marosvásárhelyi származású, Magyarországon élő apa és fia, Simon Endre és Simon Zsolt képzőművészek állították ki legújabb alkotásaikat.

A Bernády Ház alsó termeiben látható festményekről Nagy Miklós Kund művészeti író, mint házigazda beszélt. Arra hívta fel a közönség figyelmét, hogy Simon Endre számára meghatározó volt a székesi gyermekkor, a képeiből kicsengenek a nagyamama titokzatos meséi, a szülőföld vonzása, az élet szeretete. Az egyik teremben a realisztikus alkotások kaptak helyet, tájképek, egy nagyméretű egész alakos portré, csendéletek, míg a másik két belső teremben az absztrakt alkotások.

Valamennyit a megújulás, a fiatalosság jellemzi, tobzódnak a színekben, játszanak a fénnyel, gyönyörködtetnek, megmozgatják a néző fantáziáját – mondta a méltató. Arról is beszélt Nagy Miklós Kund, hogy itthontartózkodása napjaiban portréfilm készült Simon Endréről, akivel bejárták gyerekkora helyszínei mellett azokat a helyeket is, amelyek fontosak voltak számára a 2002-es Magyarországra való áttelepedéséig. Az egykori házába is elmentek, ahol most a G. kávézó működik. Bejáratánál még ott az a szőlő, amit az egykori tulajdonos ültetett. Erről azt mondta a festő: örvend, hogy a fiatalok találkozóhelye, kulturális események befogadója, hangulatos, színes kultúrkocsma.

A tetőtéri kiállítóhelyiségben láthatók Simon Zsolt grafikái, amelyeket két vonulat szerint különböztetett meg Nagy Miklós Kund: nagyméretű lenyomatok, komputer és fotógrafika. Ezek üzeneteket hordoznak, ha közelhajolunk és jól megfigyeljük egy-egy levéltöredéket, fényképdarabkát látunk. A másik vonulatra a tobzódás jellemző, a grafika adta lehetőséget kihasználva történeteket mesél el, a saját gondolatait is megosztja az alkotó, minden rajz előhív egy emléket, az egy másikat, elindít bennünk egy sztorit, amit filmen láttunk, vagy olvastunk, vagy éppenséggel velünk esett meg.

Simon Endre a Marosvásárhelyhez közeli Székesen született 1936-ban, Marosvásárhelyen Bordi András, Incze István, Piskolti Gábor, Izsák Márton voltak a mesterei. Kolozsváron 1960-ban végezte a képzőművészeti főiskola fesztészeti szakát, első egyéni kiállítása 1964-ben volt Csíkszeredában Nagy Imre kezdeményezésére. Fiának, Simon Zsoltnak ugyanott volt az első kiállítása 20 évvel később.

Kapcsolódók

Kimaradt?