Hetedhét országra szóló ünnep kezdődött Kolozsváron

Hétszáz éves város Kolozsvár, hét éves a Kolozsvári Magyar Napok: a mágikus szám jegyében kezdődött meg az erdélyi magyarok egyik legnagyobb kulturális és közösségi rendezvénysorozata. A Szent Mihály templomban vasárnap ökumenikus szertartással kezdték meg az ünnepet, a gótikus épület bejáratánál pedig hivatalosan is megnyitották a Márton Áron püspök emlékét idéző szabadtéri kiállítást.

Ünnep kezdődik Kolozsváron, közösségünk ünnepe, de a találkozásoké is – mondta Rácz Norbert unitárius lelkész a Szent Mihály templomban, a Kovács Sándor főesperes által celebrált szentmisét követő ökumenikus megnyitón. Rácz Norbert arra kérte a zajos vigasság elé néző kolozsváriakat: néha azért üljenek le az ódon falak árnyékába, és csendben hallgassák meg „a kövek szavát” is.

Bibza Gábor a református egyház képviseletében mondott beszédet. A lelkipásztor arra figyelmeztetett: a Kolozsvári Magyar Napok nemcsak a közösség élni akarását fejezi ki, hanem azt is, hogy „van holnapunk”, hisz ilyenkor derül ki, hogy nem is vagyunk olyan kevesen, akik magyarként szándékozunk élni a kincses városban.

Fehér Attila evangélikus-lutheránus lelkész a mágikus hetes számra hívta fel a figyelmet, amelynek jegyében az idei Magyar Napok zajlanak: Kolozsvár 700 éve kapta meg a városi rangot, a KMN 7 éves, a 7-es szakrális szám is: az isteni 3-as és a stabilitást kifejező földi 4-es összege. Hét nap alatt teremtette Isten a világot, 7 hangból áll az alaphangsor, az ősmagyarok hét törzsbe szerveződtek és hét vezér hozta őket a Kárpát-medencébe. A magyar mesevilágban és nyelvben is számos utalás van a 7-es szám mágikus erejére: a titok, ha nagy, akkor hétpecsétes, a varázscsizma hétmérföldes, a Nap hétágra süt, a sárkánynak hét feje volt, és hetedhét országra szóló ünnep kezdődik most Kolozsváron.

A Szent Mihály templom előtt Márton Áron életét és harcait bemutató, magyar és román nyelvű pannókat állítottak fel a KMN idejére. Örömmel konstatáltuk, hogy a román járókelők is megállnak, és nagy érdeklődéssel olvassák a 120 éve született püspök történetét, akinek boldoggá avatásáért az ökumenikus megnyitón is közösen imádkoztak a hívek. Ami azért sem meglepő, mert Márton Áron a saját korában felbecsülhetetlen hatást gyakorolt az öt felekezet (katolikus, református, unitárius, evangélikus és izraelita) között megosztott erdélyi magyarság lelki egységére.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?