banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Így készülnek a virágkocsik a debreceni és a nagyváradi virágkarneválra

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek áldja meg hétfőn, Nagyboldogasszony napján a Szent Koronát ábrázoló virágkocsit, amely jelenleg Esztergomban van és amelyet Nagyváradra is elhoznak – tudtuk meg szombaton délelőtt Debrecenben, ahol a készülő virágkocsik között tartottak nemzetközi sajtótájékoztatót.

A karnevál szervezői 2009 óta utaztatják a nemzet egységét jelképező Szent Koronát ábrázoló virágkocsit: Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula és Tiszafüred után az idén Esztergomban, majd Nagyváradon látható a kompozíció.

A sajtótájékoztatóra a munkák egyik helyszínén, a MÁV Járműjavító egykori üzemcsarnokában került sor.

A virágkarneváli hét szombaton kezdődött a debreceni Nagyerdőben, csúcspontja pedig idén is az augusztus 20-án, a Szent István-napi ünnepségén megtartandó felvonulás. A 16 virágkocsi közül hét, köztük Nagyvárad és Debrecen közös, a váradi élményfürdőt ábrázoló kocsija még aznap éjjel útra kél, hogy augusztus 21-én, a Nyitott kapu Európára című rendezvény keretében végigvonuljon Bihar megye székhelyén is.

Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere emlékeztetett rá: az idén ötvenéves karnevál eddigi felvonulásain 550 virágkocsit láthattak az érdeklődők, elkészítésükhöz több mint 100 millió szál virágot használtak fel, a kocsik elkészítésében és a karneváli rendezvények lebonyolításában 100 ezren segédkeztek, s öt kontinensről 60 ezer fellépő vett részt a felvonulásokon.

QR-kód és épületvetítés

Bár ötvenedik éve, 1966 óta rendezik meg Debrecenben a virágkarnevált, ez nem az ötvenedik felvonulás, hiszen volt három év, ami kimaradt – mondta Komolay Szabolcs. Az alpolgármester Nagyvárad és Debrecen kapcsolatáról is szólt, és felhívta a figyelmet az egyik különleges kocsira, melyről többek között Dobos Edit virágdesigner beszélt. A kocsinak mozgó elemei is vannak, ezt már akkor láthattunk, mikor a debreceni LED együttes megnyitotta a sajtótájékoztatót. Az is kiderült, hogy a sason ülő fiúalak kezébe egy kamerát építenek, mely élőben közvetíti a felvonulást. A közvetítés oldalára a virágokból kirakott QR-kód beolvasásával juthatnak majd el az érdeklődők.

Bódor Edit, a karnevál főszervezője többek között az augusztus 18-án és 19-én 21 órától az Egyetem téri, világhírű művészek által koreografált úgynevezett 3D-s épületvetítésre hívta fel a figyelmet, és az augusztus 20-án este 19.30-kor kezdődő, mintegy kétezer közreműködő segítségével megvalósuló arénashowra, melyet a Nagyerdei Stadionban tartanak - Debrecenben ugyanis ennyien vonultnak fel a 16 virágkocsival együtt. Őt egyébként születésnapja alkalmából köszöntötte Kerekes Sándor, a Főnix moderátor szerepét is betöltő kommunikációs vezetője.

Nagyváradi aquapark – egyelőre csak a virágkocsin

A készülő virágkocsik között Gulyás Tamás virágszobrász kalauzolt el, többek között Nagyvárad és Debrecen közös, a váradi aquaparkot ábrázoló kocsiját is megmutatta, amely most készül. A vízicsúszdázó Leone – ő a váradi  kosárlabdacsapat kabalafigurája – már elkészült, a váradi kollégákkal némileg kajánul mosolyogtunk azon, hogy legalább virágkocsi formájában láthatják a helybeliek élményfürdőjüket, melyről még mindig nem tudni, mikor nyitják meg a látogatók előtt.

A kocsikat díszítő kompozíciók némelyikéről jóformán már csak az élő virágok hiányoznak, mások még nehezen felismerhetőek, vagy éppen csak virágokkal díszítendő alapjuk készült el. A Hupikék Törpikék Hókuszpókja például még fehér sapkával és ruhában álldogál. A látogatásunk alatt sem szünetelt a munka, mint a virágszobrásztól megtudtunk, jelenleg naponta 30-40-en, a virágkarnevál előtt pedig 50-60-an is dogoznak a kompozíciókon.

Nagyváradon augusztus 21-én indul majd el a hét virágkocsiból és több mint hatszáz fellépőből álló menet, hogy a Dacia sugárút végétől a Petőfi Park mellett elhaladva a Sztaroveszky úton (ma Magheru sugárút) jussanak el a Nagyvásártérig (ma 1. Decembrie park), majd a Szent László (ma Unirii) térre. A váradi főtéren 19.30 óráig bárki megcsodálhatja majd a virágkocsikat, miközben felvonulók szórakoztatják a közönséget.

Kapcsolódók

Kimaradt?