Markó Károly-kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok mínusz kettedik napján


-A A+

A magyar tájképfestészet megteremtője, Markó Károly felbecsülhetetlen értékű munkáiból nyílt kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok mínusz kettedik napján. A Bánffy-palota emeleti termeit díszítő gyűjtemény a nagy mesternek és tanítványainak, köztük három fiának legjelentősebb alkotásaiból áll.

A kolozsvári kiállítást a kincses város Szépművészeti Múzeuma, a Magyar Nemzeti Galéria és a Kovács Gábor Gyűjtemény tulajdonában lévő munkákból válogatták össze.

Markó Károly a mostani Szlovákia területén, Lőcsén született, de élete második felében, haláláig Itáliában élt. Firenze, a firenzei táj hatott művészetére a legerőteljesebben – tudtuk meg Szücs Györgytől, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójától.A tárlat kurátora Hessky Orsolya művészettörténész, aki arról beszélt: a tájképfestészet mint önálló műfaj a 19. században jelent meg, Markó Károly pedig az egyik emblematikus alakja. A Kolozsvárra hozott gyűjteményben egymás mellett láthatók az idősebb Markó Károly, valamint követőinek képei, ami azért nagyon tanulságos, mert így figyelemmel kísérhető az a folyamat, amint a 19. század eleji, ideális tájképfestészetből hogyan alakult ki a század második felére a realisztikus stílus.

Markó Károlynak nyolc gyermeke született, közülük hatan érték meg a felnőttkort, közülük is négyen apjuk nyomdokaiba lépve festészettel foglalkoztak: Károly, András, Ferenc és Katalin. Katalinnak egyetlen képe maradt fenn, ez sajnos most nem látható Kolozsváron, de a három fiú művei megcsodálhatók, apjuk és mesterük munkái mellett, a Bánffy-palota termeiben.

Fertőszögi Péter annak az alapítványnak a képviseletében érkezett Kolozsvárra, amelynek köszönhetően több mint 40 Markó-képet láthatnak a tárlat látogatói. A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány elnöke saját otthona falait csupaszította le erre az alkalomra – árulta el Fertőszögi. A képeket óriási összegre biztosították be egyébként kolozsvári „kiszállásuk” alkalmából.

A Markó Károly és követői – az ideális táj a 19. századi magyar festészetben című kiállítás szeptember 18-áig tekinthető meg a kolozsvári Bánffy-palotában (Főtér 30.)

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X