Kolozsvári Magyar Napok: elindult a visszaszámlálás


-A A+

Az összesített program már böngészhető, kilenc nap maradt a minden évben rendkívül sikeres Kolozsvári Magyar Napok hetedik kiadásának kezdetéig. Idén a tűzijátékot az Erdélyben újdonságnak számító háromdimenziós épületvetítés váltja fel, de már megnyitotta kapuit az olimpiai udvar, ahol többek között Puskás Ferenc emléktárgyait tekinthetik meg az érdeklődők. A sűrű programkínálatból sajtótájékoztatón szemelgettek a szervezők.

Gergely Balázs, a magyar napok főszervezője elmondta, akárcsak a riói olimpia esetében, a Szentegyház utcában található Magyar Olimpiai Udvaron is az utolsó simításokat végzik jelenleg. A szervezők azt szeretnék, ha az augusztus 14-én kezdődő esemény egyik alternatív helyszíne lenne ez a tér. Gergely Balázs felhívta a figyelmet, hogy az olimpiai udvar már péntek délután megnyitja kapuit a Puskás Ferenc-kiállítással, a sportbarátok ugyanakkor a helyszínen drukkolhatnak a szombati magyar-szerb vízilabda-mérkőzés alatt. Közvetítések a brazíliai ötkarikás játékok minden versenynapján lesznek, Boros Miklós sportújságíró pedig kiértékelő beszélgetésekre várja az érdeklődőket.

Hétszáz éves város Kolozsvár

Gergely Balázs megjegyezte, felkészültek a 7. Kolozsvári Magyar Napokra, és emlékeztetett, hogy a város idén hétszázadik születésnapját ünnepli: Anjou Károly ugyanis 1316-ban emelte városi rangra Kolozsvárt. Idén elmarad a tűzijáték, a rendezvény egyik fő attrakciója a világhírű Bordos László Zsolt háromdimenziós épületvetítése lesz a Szent Mihály-templom falán. A brassói származású 3D-művész kedden, augusztus 16-án tart előadást a Bocskai-ház Óváry termében. Az úgynevezett videomapping témája a város születésnapjához kapcsolódik.

"Kevésbé zavaró fesztivált szeretnénk, mint amilyen most zajlik"

Horváth Anna alpolgármester kifejtette, felejthetetlen élményt kívánnak biztosítani a kolozsváriaknak, illetve az ide látogatóknak, de fontos szempont a zavarkeltés elkerülése. „Úgy gondolom, a Kolozsvári Magyar Napoknak nagyon pozitív katalizátori szerepe van. A városban elindult a fesztiválszezon, a bőség zavarával küszködünk, egy jelentős esemény most is zajlik. Nehéz nem párhuzamot vonni a rendezvények között, ebből az összehasonlításból pozitív mérleggel tudunk kikerülni, hiszen a magyar napok meg tudta őrizni a grandiózus jellegét, de nem a méretek, a mennyiség, hanem a minőség terén. Arra törekszünk, hogy megszólítsuk a kolozsvári családokat, polgárokat, miközben szavatoljuk a biztonságot, a kényelmet. Kevésbé zavaró fesztivált szeretnénk, mint amilyen most a városban zajlik, hogy felejthetetlen, kellemes élményt tudjunk biztosítani.”

Kis hadsereg, nagy választék

Idén is több nagy tematika köré épül az esemény, ezeket Szabó Lilla programigazgató ismertette. Egyik ilyen a gasztronómia és a borászat, a hagyományos főzőversenyt ezúttal is megszervezik az Apáczai-líceum udvarán. Folytatódnak továbbá a családi és gyermekprogramok, a Báthoryban egészségnapokat rendeznek, városséták, orgonatúrák is szerepelnek a műsorban az EKE-gyalogtúrák mellett.

A film és a színház szerelmesei sem fognak unatkozni, de természetesen lesz könyvvásár, illetve több mint harminc koncert. A főtéri, illetve a Farkas utcai színpad mellett a szervezők a Fogoly utcában húzzák fel a Paprika-színpadot. Mint ismert, a Paprika Rádió idén ünnepli megalapításának tizedik évfordulóját.

Szabó Lilla úgy fogalmazott, az aktív és a passzív sportkedvelők egyaránt megtalálják a számukra kedvező programot. A korábban említett olimpiai udvar eseményei mellett, aki szeretne, a Báthory-líceum udvarán próbálhat ki különböző sportágakat. Másfelől a komolyzene kedvelőinek a szervezők két rangos hangversennyel kedveskednek.

Gergely Balázs megköszönte a lelkes, javarészt fiatalokból álló önkéntesek eddigi munkáját, mint mondta, a kis hadsereggel bármilyen szervezési akadályt le tudnak gyűrni. A főszervező továbbá köszönetet mondott a Kolozsvári Magyar Napokat támogató vállalkozóknak, akik a költségvetés közel ötven százalékát biztosítják.  

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X