Teltházas gála a Paprika Rádió hatodik születésnapján

Munkatársakkal, támogatókkal és mintegy nyolcszáz hűséges hallgatójával ünnepelte hatodik születésnapját a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében a Paprika Rádió. Kolozsvár első és egyetlen, 24 órában magyarul sugárzó kereskedelmi rádióadója december 19-étől „újratöltve", azaz új műsorráccsal jelentkezik, amely által közelebb szeretne kerülni hallgatóihoz.IMG 9591

Közönség soraiban váratlanul itt-ott felbukkanó rádiós műsorvezetők, spontánul megszólított és megszólaló hallgatók, akik egy este erejéig nézők is lettek: a Paprika Rádió születésnapi gálája már hozta az „újratöltött" formát. Miután a Gáspárik Attila műsorvezető által színpadra szólított csapat minden tagja ismertette dióhéjban új műsorát, a Dé lá Funk együttes és Tóth Kati zenélése alatt észrevétlenül vegyült el a nézők között Antal Karola, Bogáti Ákos, Márkus Éva, Vetési Nándor és Keresztesi Dávid.IMG 9612

IMG 9636

A nézőket-hallgatókat Flóriska Attila, a fenntartó Euréka Egyesület elnöke és Ambrus Ádám, a rádió igazgatótanácsának elnöke is köszöntötte. Gáspárik kérdésére Ambrus Ádám leszögezte, hogy annak ellenére, amit sokan képzelnek a kereskedelmi rádiók tulajdonosairól, nem hordják haza „zsákkal a pénzt", sőt, a médium viszi, nem hozza a pénzt. De nem is ezért hozták létre, mondta a rádiót működtető üzletemberek nevében Ambrus Ádám, hanem azért, hogy a kolozsvári magyaroknak legyen egy teljesen magyarul sugárzó, színvonalas rádiócsatornájuk.IMG 9607

Keresztesi Dávid műsorvezető a nézőtér első sorában ülő Horváth Annát is meginterjúvolta. Az alpolgármester asszony elmondta, már a reggeli kávéhoz Paprikát hallgat, és nagy örömmel tesz eleget a szerkesztők felkérésének, hogy minden második csütörtökön 10 és 11 óra között élőben, a rádió hullámain keresztül kommunikáljon a kolozsvári magyarokkal. „Ez a rádió rólunk van, értünk van, velünk van. Az új műsoron keresztül azok is eljutnak hozzám, akiknek esetleg nincs idejük vagy kedvük kihallgatást kérni a polgármesteri hivatalban, vagy szívesebben felteszik kérdéseiket a telefonon keresztül, mint egy sivár irodában" – mondta Horváth Anna.IMG 9548

A Dé lá Funk együttes és Tóth Kati, valamint a Transylvania Saxophone Quartet hangulatos koncertje után értékes nyereményeket sorsoltak ki a hűséges hallgatók, nézők között. A Kolozsvári Magyar Operában tartott gálaműsorról felvétel készült, amelyet az ünnepek alatt tűz majd műsorára az immár hetedik évét taposó Paprika Rádió.IMG 9649

Kimaradt?