Bemutatkozott a TIFF 2016 zsűrije – jó kezekbe került a döntés

Jó kezekbe került a döntés a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) idei kiadásán – erre a megállapításra jutottunk csütörtökön délelőtt azt követően, hogy megismertük az öttagú nemzetközi zsűrit, amelynek tisztje lesz fődíj kiosztása.

A zsűrinek három Kolozsvárra visszatérő és két, a kincses városban először járó tagja van. Először arról vallottak, hogy mire számítottak és mit kaptak az elmúlt napokban a TIFF-től, a várostól:

Már a kezdetek kezdetén kiderült az, hogy az elbíráló testület tagjai között nagy az összhang, és erre erősítettek rá az újságírói kérdésekre adott válaszok is.

Bill Guentzlertől, a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztivál művészeti igazgatójától megtudtuk, hogy a rendezvénynek a kezdetektől van kelet-európai része a filmfesztivál egyik mecénásának köszönhetően. Ezek a filmek általában bevonzzák a környéken élő nagyszámú nemzeti közösségeket, ami annak a visszaigazolását jelenti, hogy jól végzik munkájukat, a kelet-európai filmeknek van közönsége Amerikában.

A koridős Wieland Speck 1992 óta vezeti a berlini filmfesztivál Panorama szekcióját. Szerinte a zsűrinek nem lehetnek tematikus elvárásai, abból kell dogoznia, amit a fesztivál szervezői a keze alá adnak. Berlinben megtehetné, de ott sem él ezzel a jogával, mert azt vallja, hogy egy filmfesztiválnak arról kell szólnia, ami a rendezőket foglalkoztatja. Kérdésre elmondta, személy szerint neki nem hiányzik egy filmkritikus a zsűriből, de lehet, hogy a döntés elfogadása szempontjából fontos, hogy ez a szakma is képviseltesse magát az elbíráló testületben. Hozzátette: egyelőre úgy tűnik, nem döntött rosszul, amikor elvállalta a zsűrizést, a csapat tagjai jól kommunikálnak egymással. Mivel a TIFF első- és másodfilmes rendezőkre specializálódott nem nyom sokat latba a rendezők neve, szabadon, külső nyomástól, vagy belső késztetéstől mentesen ítélkezhetnek egy-egy alkotásról.

​Tomasz Wasilewski a világhírű lodzi filmművészeti egyetemen tanult. Első, In a Bedroom című filmjét a Karlovy Vary fesztiválon mutatták be 2012-ben. Két évvel később második alkotásával, a Floating Skyscrapers-szel a 2014-es TIFF-en megnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. Idénre készült el a harmadik filmje, a United States of Love, ami a legjobb forgatókönyvnek járó díjjal jött el a Berlinaléról. Ezt az alkotást a TIFF-en is levetítik. Szerinte ők is csak nézők a TIFF-en, bár szerepük fontos. Úgy véli, a zsűri akkor végzi rosszul a munkáját, ha a végén oda jut, hogy szavazni kell a nyertes filmről. „Nagyon sokat beszélgetünk, tulajdonképpen az egész napot együtt töltjük” – fogalmazott Wasilewski.

A bolgár Margita Goseva a színészszakmát képviseli a zsűriben. Számos hazai és nemzetközi produkcióban szerepel, tavaly a legjobb alakításért járó díjat kapta a The Lesson című filmben nyújtott teljesítményéért. „Nagyon meglepődtem, amikor a nevemet hallottam, s utóbb azt is tudatosodott bennem, hogy legyőztem egyik példaképemet, Tim Rothot”– fogalmazott. Kérdésre elmondta, számára nagyon izgalmas az amatőr színészek munkáját látni, akiktől őszinteséget lehet tanulni. Úgy vette észre, hogy nagyon sok alkotó rájátszik arra, hogy sikeres marketingfogás amatőr színészeket alkalmazni. „A komoly emberi történeteket, komplex színészi faladatokat igénylő szerepeket a hivatásosok jobban el tudják játszani, ezért nem félek attól, hogy munka nélkül maradok. Meg aztán én amúgy is nagyon jó vagyok” – fogalmazott egy nyelvöltés kíséretében a teremben ülők derültségére Goseva.

A román filmszakmát Cătălin Cristuţiu képviseli a zsűriben. A fiatal bukaresti vágó az új román filmes nemzedék majdnem mindegyik képviselőjével dolgozott már együtt, munkáját dicséri a Nae Caranfil 6,9 a Richter-skálán című, az idei TIFF megnyitóján bemutatott film is. Elmondta, a fesztivál első kiadásán is részt vett és azóta minden évben megpróbál egy pár napig elutazni Kolozsvárra. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?