Erdélyi elődöntő a Neumann János informatika versenyhez

A híres magyar matematikus, Neumann János nevét viselő informatikai találmányok versenyét már 29 éve minden esztendőben megszervezik Szekszárdon. Az eredetileg helyi jellegű verseny mára már nemzetközivé nőtte ki magát. 

A szekszárdi szakaszon már eddig is akadtak erdélyi jelentkezők, 2010 óta pedig a Csík Terület Ifjúsági Tanácsa kezdeményezésére külön megszervezik a verseny erdélyi elődöntőjét.

A versenyre bárki benevezhet, aki a szekszárdi döntő napjáig nem töltötte be a 20. életévét. A résztvevők 6 fő kategóriában indulhatnak egyéni vagy csoportos alkotásokkal. Így oktatói programok, alkalmazói programok, játékprogramok, digitális-automata berendezés és vezérlése, számítógéppel támogatott tervezés és számítógépes művészeti programok beérkezését várja a zsűri.

„Az a cél, hogy a programok megalkotása által a pályázók tanuljanak valami újat is. Tehát nem egy programozási versenyről van szó! Nem gond, ha a résztvevők nem teljesen új alapgondolattal indulnak, hanem egy valahonnan átvett ötletet továbbfejlesztenek, újítanak meg, vagy módosítanak át. Ilyen esetekben természetesen fel kell tüntetni a kiindulási ötlet forrását" – hangúlyozza Fodor Zoltán, a Csík terület Ifjúsági Tanácsának képviselője szerkesztőségünkhöz eljuttatott felhívásában.

A verseny másik célja felfedezni a legkiemelkedőbb tehetségeket, és segíteni őket. Lehetőséget biztosítani számukra arra, hogy megfelelően tudjanak fejlődni a szakterületen, valamint ezek a tehetségek a megfelelő helyre kerüljenek.

A pályamunkákat nemcsak beküldeni kell, hanem a tervező diáknak be is kell mutatnia azt a zsűrinek, aki majd nyilvánosan értékeli és visszajelzést ad az alkotásról. Az alkotások értékelésénél fontos szempont a program helyessége, alkalmazói programok esetén az emberközeliség, a multimédia és az Internetes programoknál a tartalom mellett a látvány is.

A programtermékeket 2013. február 8.-ig kell elküldeni Csík Terület Ifjúsági Tanácsához. A beérkezett munkákat előzsűrizik és 2013. február 15.-ig küldenek értesítést a versenyzőknek. A legjobb alkotások továbbjutnak Magyarországra, a szekszárdi döntőbe.

Elérhetőségek:
Fodor Zoltán
Vezetékes telefon: 0266-321436
Fax: 0266-371266
E-mail: neumann@hargitahalo.ro

Kimaradt?