Györgyjakab Enikő: „Onnantól kezdve, hogy nem hazudok, szabad vagyok”
  • 2019. február 23., szombat
    Alfréd, Jávorka
  • -6°
    Kolozsvár
    • -12°
      Csíkszereda
    • -14°
      Székelyudvarhely
    • -13°
      Gyergyószentmiklós
    • -7°
      Székelykeresztúr
    • -12°
      Kovászna
    • -11°
      Kézdivásárhely
    • -12°
      Barót
    • -12°
      Sepsiszentgyörgy
    • -3°
      Arad
    • -10°
      Gyulafehérvár
    • -3°
      Nagyvárad
    • -11°
      Beszterce
    • -10°
      Déva
    • -3°
      Nagybánya
    • -7°
      Marosvásárhely
    • -4°
      Zilah
    • -3°
      Szatmár
    • -10°
      Nagyszeben
    • -3°
      Temesvár
    • -12°
      Brassó
    • -3°
      Bukarest
  • 1 EUR = 4.7619 LEI
    • 1 USD = 4.1988 LEI
    • 1 GBP = 5.4653 LEI
    • 100 HUF = 1.4983 LEI

Györgyjakab Enikő: „Onnantól kezdve, hogy nem hazudok, szabad vagyok”


-A A+

A Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, mozgásművész, egyetemi tanár és egy színházi egyesület alapítója. Örök kereső, aki a kezdő elméjével próbál közelíteni mindenhez. Györgyjakab Enikő volt a Livingroom beszélgetősorozat vendége.

Kézdivásárhelyen született, és hajdan rettenetesen szégyellte, hogy szülei Futásfalváról származnak. Székely leány: gyerekkorától keményen dolgozott, a fizikai munka és a fegyelem, amire kétkezi szülei nevelték, mai napig meghatározzák személyiségét. Ahogy ott ül, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, reflektorfényben, törékenyen és kerekdeden, élete legszebb szerepére készülve – most nem is hinném el, milyen erős ez a nő, ha nem láttam volna színpadon, meg tanítás, szervezés, irányítás közben.

Györgyjakab Enikőt két nagyon közeli kollégája tartotta szóval az évad utolsó Livingroom- beszélgetésén: Dimény Áron és Sinkó Ferenc, akikkel legutóbb az Öregek könyve című produkción dolgoztak együtt.  A színész- és mozgásművésznő (saját véleménye szerint) nem a szavak embere, de azért így is jó sok mindent megtudhatott róla az, aki részt vett a késő esti beszélgetésen.

Például azt, hogy először filozófiára jelentkezett, és egy ideig megpróbálta párhuzamosan végezni a filozófiát és a színművészetit. Már főiskolás korában a mozgásszínház felé vette az irányt, három évet dolgozott Uray Péterrel, a sepsiszentgyörgyi  M Studio Színház alapítójával. „Jó kapcsolatban vagyok a testemmel, és ez valószínűleg a gyerekkoromból származik. Ugyanis a családban mindenki nagyon sok fizikai munkát végzett, én is annyit dolgoztam, mint a három fiútestvérem.  Ezt egyáltalán nem éltem meg rossz dologként, sőt. Most is úgy vagyok vele, hogy amikor tánccal vagy mozgással kell kifejeznem magam, az sokkal könnyebben megy nekem, mint beszélni” – vallotta be.  

Györgyjakab Enikő művészetének, tanítási módszerének és színházi szemléletmódjának egyaránt vezérelve a keresés. Erre utal a Köllő Csongorral közösen alapított színházi egyesület neve is: Shoshin. A zen buddhizmusból származó kifejezés azt jelenti: „a kezdő elméje”. Vagyis nyitottság, kíváncsiság, előítélet-mentesség – és persze, keresés.

A Livingroom hagyománya szerint a meghívott vetített fotók segítségével eleveníti fel gyermek- és ifjúkori emlékeit, régebbi előadásait. Így tudtuk meg a kislány-Enikőről, hogy piros szíves volt a kedvenc szoknyája, hogy már kiskorában is mindig időben elkészült és utálta, ha más miatt elkésnek az óvodából, a nagylány-Enikőről, hogy 17 évesen édesapja ingeit hordta, de nagyon nem tetszett neki, mennyire bohémek a színészek. Nem volt kibékülve magával: eltakarta, kisatírozta arcát a fotókon. „Van egy olyan pont, amikortól már szereted magad?” – kérdezte tőle Dimény Áron. „Van. – jött a válasz – Itt van.”

És a fiatal művésznő-Enikőről is megtudtuk, mely előadások jelentettek sokat számára, mint ahogy azt is, milyen volt huszonéves pályakezdőként Közép-Kelet Európa legidősebb színészével, az akkor 93 éves Senkálszky Endrével játszani (az Énekek énekében, Mihai Măniuțiu rendezésében). „Neki azt kellett játszania, hogy meghalt, én meg mindig azt hittem, hogy tényleg meghalt. Nagyon nagy élmény volt Bandi bácsival együtt játszani, Isten nyugtassa. Megható volt: én nagyon fiatal voltam, ő meg nagyon idős, és nekem óriási megtiszteltetést jelentett, hogy partnere lehetek a színpadon.”

Beszélt a színészeknek arról a gyakori problémájáról, ami őt kimondottan sokat foglalkoztatja: a szereptől való elszakadás, leválás nehézségeiről, arról, hogy tájainkon nem alakult ki az a fontos rituálé, amely során a színpadról lelépve a színészek időt szánnak arra, hogy eltávolodjanak karakterüktől, megvárják, amíg „civil énjük” visszaköltözik beléjük. A Nona Ciobanu-rendezte előadás, az Aki elzárja az éjszakát hatványozottan hozza felszínre ezt a kérdést. „Egy nap kell, amíg ki tudok jönni ebből az előadásból. Másképp létezem még egy napig. Ez nagyon nehéz volt nekem is, az élettársamnak is” – mondta a színésznő.

Az Énekek énekében is, és utána több ízben is „levetkőztették” a szerepei. Nehéz ez? Könnyűnek biztos nem könnyű. „Egyszercsak rájöttem, hogy nincs mitől félni. Az Énekek énekében nagyon nagyvonalú gesztus volt, hogy megkérdezte a rendező: ki az, aki bevállalja ezt? Mert sokszor nem kérdeznek, csak közlik, hogy ezt meg kell csinálni és kész. Szabad döntésem volt, hogy meg fogok csinálni egy legalább tíz perces jelenetet, amikor stúdiótérben, hideg fényben, meztelenül járkálok a közönség előtt. Nagy tapasztalat volt az a próba, amikor a meztelen testemet a kolléganőimnek először kellett bepúderezniük. Mindenki meglepődött azon, hogy semmi sincs eltakarva. Még azok szemében is, akikkel rivalizáltam vagy (mondjuk így) nem volt harmonikus a kapcsolatom, ott láttam azt, hogy egyszeriben letisztult minden. Attól, hogy engem nem védett semmi. Akkor jöttem rá: azzal, hogy levetkőzöm a színpadon, megengedem, hogy nézzenek, felfedtem mindent, tehát nincs, amiről hazudjak. Onnantól pedig, hogy nem hazudok – szabad vagyok.”

Györgyjakab Enikő nem csak ezen a téren lépett ki a komfortzónájából. Hanem például azzal, hogy simán bevállal szerepeket román előadásokban is. „Ha meg van írva egy szöveg, azt meg lehet tanulni” – vallja. Románul azt követően kezdett el játszani (például a Bohóc kerestetik! valamint a Démonok című előadásokban), hogy Mihai Măniuțiu, a Kolozsvári Román Színház igazgatója azt mondta neki: két hónapra lesz szüksége, hogy tökéletesítse nyelvtudását.  És lőn.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X