Magányos cédrus a fenyők országában: Csíkszeredában megnyílt a Csontváry-kiállítás


-A A+

Aki a következő hónapokban meg szeretné csodálni egy helyen Erdélyben a létező legtöbb Csontváry-festményt, az augusztus 20-ig immár Csíkszeredában megteheti. A kiállítást szombaton nyitották meg hivatalosan, a társ-fővédnökök – Balog Zoltán magyar miniszter és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – jelenlétében.

A zseniális magyar festőművészt és a művei Erdélybe hozataláért létrejött sokrétű összefogást is ünnepelték szombaton Csíkszeredában a Csontváry Kosztka Tivadar életművét a Csíki Székely Múzeumban vendégül látó kiállításon. Ugyanitt, a Mikó-várban, kilenc éve, két és fél hónap alatt 62 ezer látogatót vonzott a Munkácsy-kiállítás – emlékeztetett Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a Kodály-műveket játszó Csíki Kamarazenekar zenei nyitánya utáni köszöntőjében.

Mint mondta, a neheze csak ezután jött: 2011-2013 között teljesen felújították a Mikó-várat, Kelemen Hunor akkori művelődési miniszter támogatásának köszönhetően. A jelenlegi Csontváry-kiállítás létrejötte pedig kétéves előkészítés után, újabb összefogás eredménye. Az eseményen jelen levő fővédnökök hitelesen képviselik azt a meggyőződést, hogy a Kárpát-medencei összefogás létezik – mondta az igazgató, elsőként Balog Zoltán társ-fővédnöknek, a magyar nemzeti erőforrás minisztériuma tárcavezetőjének adva át a szót.

Az összefogás a világ legtermészetesebb és egyben legnehezebb dolga, mert meg kell érte küzdeni, és generációs összefogást is igényel – mondta Balog Zoltán miniszter, gratulálva a középiskolások számára a Csontváry-kiállítás ingyenes meglátogatását biztosító RMDSZ-programhoz. Mint mondta, személyes célkitűzése, minisztersége alatt a tárca által szeptembertől elindított Makovecz-program, mely hasonló elven segíti a magyarországi diákokat abban, hogy a Kárpát-medence területén bárhol tanulhassanak.

Csontváry meg nem értettségén osztoznak a magyarok – vont külpolitikai párhuzamot a tárcavezető. Mint kiemelte, fontos, hogy Csontváryt nem zavarta a meg nem értettség, nem gondolta, hogy meg kell keresnie a mainstreemet. Aki a trendihez hasonul, nem fog magára találni – jelentette ki, rámutatva: hasznosítani kell a magyar, a székely észjárást, és megvédeni a kultúrát pedig összefogással megy.

A miniszter fontosnak tartotta, hogy az ünnepi pillanatban a magyarság fogyatkozásáról is szó essen. De, Erdélyben „a kultúrtájon is látszik, mennyi minden lett jobb, erősebb” – emelte ki. „Csontváry egy jó alak, egy jó alkalom, megadja azt a szövetet, hogy a magyaroknak jó együtt lenni” – mondta. Megjegyezte: Csíkszeredában lenni most olyan, hogy lehetnénk Pécsett is, vagy bármely nagyvárosban, és ez jelenti a normalitást, az autonómia pedig az, hogy meg tudjuk őrizni, ami a minek, és megteremtjük a 21. század alkalmait ehhez.

Magányos Cédrus – a Fenyők Országában

Házigazdaként Antal Attila, Csíkszereda polgármesteri jogkörrel felruházott alpolgármestere üdvözölte „Csontváry Magányos Cédrusát a Fenyők Országban”. Az elöljáró megköszönte Balog Zoltánnak, hogy „a málladozó Európában” a „fényesebb” irányvonalat követi, ugyanakkor Kelemen Hunornak, hogy a Mikó-vár felújításához egykori miniszterként, és most Hegedüs Csilla államtitkárral és az RMDSZ-es csapattal hozzájárult. „Visszafoglaltuk!” – mondta a városvezető.

Emlékeztetett, 2004-ben az intézmény előtt mondták kamerába választási elképzeléseiket, közte az európai kultúrkörbe bekapcsolt városról. A szakmája szerint pszichológus elöljáró fölhívta a figyelmet: a patikus Csontváry „receptje” az: ha válságos helyzetben vagy, fedezd fel a részletekben a lényeget, érezd és használd a fényt!

Csíkszereda megnyílt a világnak

Kelemen Hunornak adva át a szót, Gyarmati Zsolt megköszönte azt a tematikus művészeti vetélkedőhöz nyújtott segítséget, amely révén 1100 középiskolás diák látogathatja meg ingyenesen a Csontváry-kiállítást az RMDSZ és Communitas Alapítvány támogatásával.

Beszédében az RMDSZ elnöke látnokinak nevezte azt a csíkszeredai múzeumtervezést, amely során Gyarmati Zsolt igazgató partnerekre talált Ráduly Róbert Kálmán polgármester, Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármesterek személyében. Mint fogalmazott: megmutatták, hogy a világot meg lehet nyitni Csíkszeredára, és Csíkszeredát megnyitni a világra, és ezt nagyot álmodva, a kishitűség legyőzésével tették.

„A nagy álmok megvalósítása partnerekkel lehet” – fogalmazott a politikus, aki megköszönte, hogy most Csontváry művészetének keresztmetszete látható élőben, Csíkszeredában. Hozzátette: az RMDSZ megteremtette a kereteket, hogy ne kelljen aggódni a művek épségéért, és azon se, hogy lesz-e, aki megnézze.

Kelemen Hunor felfedte, a kiállítást megtekintése közben azon gondolkodott, milyen hatások érhették utazásai közben Csontváryt. Szerinte az öt teremben elhelyezett életmű pontosan mutatja: teljesen mindegy, milyen művészeti irányzathoz igyekszik az utókor beskatulyázni Csontváryt, hiszen „olyan világot alkotott, ami a szakralitáshoz van a legközelebb”. Az RMDSZ elnöke elmondta, Csontváry nélkül nem lehet magyar képzőművészetről beszélni. „Jelen van az identitásunkban” – fogalmazott, megköszönte Balog Zoltánnak és a kulturális kormányzásnak a partnerséget.

A megnyitóbeszédek sorában Baán Lászlóminiszteri biztos, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: adósságot törlesztenek Csíkszeredában azzal is, hogy a kiállításon az egyik Csontváry-festményt ihlető eredeti Munkácsy-festményt is elhozták.

Pécs város önkormányzatának képviseletében Őri László alpolgármester elmondta: büszke arra, hogy olyan várost képvisel, amely közösségben gondolkodik. Szavai szerint 2004-ben rá hárult a megtisztelő feladat, hogy a pécsi fiatalokat a kettős állampolgárság ügyének előmozdításáért összefogja. Noha a nemzeti összetartozás ügye akkor megtorpant, ezek a képek így együtt most hozzátesznek valamit – tette hozzá. „

Mindig Nyugaton próbáljuk megmutatni Csontváryt, ott, ahol a nevét se tudják kimondani – mondta a kiállítás rendezője, Ballók Gábor művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum munkatársa. Nézete szerint inkább ott kell Csontváry művészetét megmutatni, ahol meg is akarják ismerni.

Szavai szerint Csontváry alkotása az örökkévalóságnak szól – akárcsak a Csíksomlyón kétszáz éve dolgozó Losteiner Leonárd ferences szerzetesé. A kurátor azt kívánta a csíkszeredai kiállítás eljövendő nézőinek, mélyüljenek el ebben az örökségben addig a pár hónapig, amíg Csontváry a vendégük lesz.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X