Tizenkét új érték került be az Erdélyi Magyar Értéktárba

41 javasolt értékről döntött szerdai ülésén az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság (EMÉB). Ebből 12 került az Erdélyi Magyar Értéktárba, 24 pedig a megyei, területi vagy helyi értéktárakba – számolt be csütörtöki hírlevelében az RMDSZ.

E szerint az Erdélyi Magyar Értéktárt gazdagítja ezentúl a nagybányai művésztelep és festőiskola, a szatmárnémeti Pannónia (Dacia) szálló, a mikházi ferences templom és kolostor, a Nyárádmente népi építészete, Farkas Péter életműve, a medgyesi ferences templom és kolostor, a Vörös szakadék, a Néra völgye az Ördög tavával, az ákosi református templom,  a szatmárnémeti püspöki palota és gyűjteménye, Szabédi László életműve, valamint a  havadtői régi temető különleges síremlékeivel.

„Rendkívül fontos odafigyelnünk kultúránk ápolására és átörökítésére, hiszen csakis addig a pillanatig vagyunk élő közösség, ameddig értékeinket megőrizzük és gyarapítjuk.  Kultúránk, örökségünk egyben a magyarságunkat is jelenti, ápolásával pedig identitásunkat is védjük. Nem engedhetjük, hogy az identitástudatunk nyújtotta biztonságérzetünk megrendüljön. Ehhez is hozzájárul az Erdélyi Magyar Értéktár Bizottság munkája, amellyel az erdélyi magyar értékeket védjük” – jelentette ki az ülést követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.

Az EMÉB tavaly novemberben alakult Kolozsváron az RMDSZ kezdeményezésére, működése első hónapjában pedig 84 értéket terjesztettek fel az Erdélyi Magyar Értéktárba, amelyből 25 erdélyi és 58 tájegységi jelentőségűt el is fogadott a Bizottság. A meghatározott érték-kategóriák területei az épített környezet, kulturális örökség, agrár- és élelmiszer-gazdaság, egészséges életmód, ipari és műszaki megoldások, sport, természeti környezet, turizmus és vendéglátás.

Az EMÉB tagjai olyan civil szervezetek képviselői, akik Erdély-szerte az említett szakterületen fejtik ki tevékenységüket. A Transylvania Trust Alapítványt Hegedüs Csilla, az Élő Erdély Egyesületet Boda Szabolcs elnök, az Erdélyi Kárpát-Egyesületet Kovács Lehel István elnök, a Székely Terméket Márton István, a Hargita megyei Vidékfejlesztési Egyesület vezetője, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét Muhi Sándor, az Erdélyi Magyar Néppártot Nagy József Barna, a Szent László Egyesület elnöke, a Kriza János Néprajzi Társaságot dr. Pozsony Ferenc néprajzkutató akadémikus, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületét Sebestyén Csaba elnök, az Erdélyi Múzeum Egyesületet dr. Sipos Gábor elnök, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet dr. Szémán Péter elnök,  a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságot pedig Dukrét Géza képviselik.

Kapcsolódók

Kimaradt?