Még rejtély Prince halálának oka: pénteken boncolják a zenészt

Továbbra sem tudják az amerikai hatóságok, miben halt meg Prince, a csütörtökön váratlanul elhunyt világhírű művész holttestét pénteken felboncolják. Az illetékes megyei seriff hivatal szerint azt sem lehetett eddig megállapítani, hogy bűncselekmény történt-e. A holttestet átadták az illetékes igazságügyi orvos szakértői hivatalnak.

Prince-re minneapolisi otthonának liftjében találtak rá eszméletlen állapotban csütörtök reggel. Riasztották hozzá a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni. A hétszeres Grammy-díjas amerikai énekes néhány napja kórházi kezelésre szorult influenzája súlyosbodása miatt, de az orvosok hazaengedték a kórházból. Az első jelentések szerint az influenza és a kiszáradás végzett vele.

A művészvilág mellett a Fehér Ház is gyászolja az előadó-művészt, közleményben Obama "kreatív ikonnak" nevezi az 57 évesen csütörtökön váratlanul elhunyt ikont. "Prince virtuóz zenész volt, briliáns vezető és felvillanyozó előadóművész" - fogalmaz közleményében Obama. Szerinte kevesen gyakoroltak akkora hatást a populáris zenére, és érintették meg olyan mélyen a hallgatóságot, mint a tragikus hirtelenséggel most eltávozott művész.

Felidézte, hogy Prince egyszer azt mondta: "egy erős szellemiség áttöri a korlátokat", és az elnök szerint "senkinek a szellemisége nem volt erősebb vagy alkotóbb, mint az övé". Az Obama házaspár tavaly júniusban vendégül látta a hétszeres Grammy-díjas énekest, aki egy fehér házi magánestélyen lépett fel Stevie Wonder társaságában.

Közben a művészvilág tagjai is kifejezték megdöbbenésüket és gyászukat, méltatták az elhunyt szupersztárt. Madonna szerint igazi látnok művész volt, aki megváltoztatta a világot, Goldie Hawn színésznő mikroblogjában úgy fogalmazott: Prince most az égi angyalok csapatához csatlakozott. Michael Kors briliánsnak, kreatívnak és igazi ikonnak, Vanessa Williams legendásnak, Billy Idol óriási tehetségnek nevezte az elhunytat. Chaka Khan szintén mikroblogban tudatta a világgal, hogy szerette Prince-t, Keith Urban country-énekes nem akarta elhinni a halálhírt, miként Brian Wilson sem, aki köszönetet mondott Prince-nek a művészetéért.

Mick Jagger "forradalmi művésznek, nagyszerű muzsikusnak, csodálatos szövegírónak" nevezte Prince-t, az amerikai zene nagyasszonya, Aretha Franklin pedig az MSNBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: "nagy csapás, hihetetlen, Prince-ből tényleg csak egy volt". Még a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal is megemlékezett a művészről.

 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?