A színész-zenekar koncertezik Mona Marianért a Kolozsvári Rádióban

Akinek télvíz idején kellene „egy ház az óceán partján", vagy aki szereti Gerschwin-t, azt várja a Kolozsvári Rádió csapata december 18.-án, kedden este 7 órától a Donát út 160-as szám alá, meghallgatni a jórészt kolozsvári magyar színészekből álló 2AM zenekart. A koncert bevételét a Puck Bábszínház igazgatónője, a súlyos beteg Mona Marian rendezőnő megsegítésére fordítják.2amLejár az előadás, elhal a taps, de ők nem haza tartanak, hanem elvonulnak örömzenélni. A hajnalba nyúló próbák avatták őket 2 AM zenekarrá. Repertoárjukban magyar és angol, kortárs és klasszikus dalok egyaránt szerepelnek. Nyolcan vannak, de nyolcnál több hangszeren játszanak. Öten a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei, hozzájuk társultak zenészek illetve színis diákok. A csapat tagjai: Balla Szabolcs, Farkas Lóránd, Medve Sándor, Molnár Levente, Pál Attila, Rényi Zsolt, Váta Lóránd és Viola Gábor.2am2

A 2 AM zenekar koncertjeit röviden így lehet jellemezni, anélkül, hogy elárulnánk, kinek jutott a basszusgitár és kinek a trombita: a stílus eklektikus, az előadásmód pazar, a hangulat fergeteges.

Annyira jók, hogy legutóbb Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója is beállt közéjük „Have you ever seen the Rain"-t (Credence Clearwater Revivel) énekelni.tompa

„A Kolozsvári Rádió minden évben jótékonysági akciót is szervez. Idén, a 2 AM koncertjén Mona Marian rendező javára gyűjtenek. A rádió előcsarnokában elhelyezett gyűjtőurnába bárki bedobhatja pénzadományát. Mona Marian betegségét nem tudják diagnosztizálni Kolozsváron, külfüldre kell utaznia. A Kolozsvári Rádió ebben szeretné támogatni. Csatlakozzon ön is, bármilyen kis összeg hatalmas segítség" – áll a Rádió felhívásában.2am3

plakat 2 AM

Kimaradt?